Szőke Herceg

Szerencsére osztálytársaim hamar megértették, hogy ha mindenki egyszerre támad le, az engem csak összezavar, és így semmit nem tudhatnak meg rólam, úgyhogy a tündéri Lili indul újra pörgésnek körülöttem a következő szünetben, ezúttal egy srácot is magával húzva.
- Szia, Anita! Ő itt Robi, az unokatestvérem!
A lány láthatóan nagyon lelkes, ám érdekelne, hogy tényleg nekem örül ennyire, vagy mindennek, ami csak létezik? Ám persze, ezen sokáig filozofálhatnék, s mivel egyszer úgyis kiderül, így inkább köszönök Robinak, akire felnézve kicsit le is esik az állam. Mármint... figyeltem órán, hisz az órák itt is épp olyan unalmasak, mint otthon, de sosem gondoltam volna, hogy máris bemutatnak neki.
A srác ugyanis olyan tipikus szőke herceg, mintha épp egy tündérmeséből lépett volna elő, és Lili padtársa is. Abból ítélve, ahogy Lili viselkedett, először azt hittem, hogy együtt vannak, de így, hogy unokatestvéreként mutatta be, gyanítom, hogy ez a szoros kapcsolat hátterében az áll, hogy mindkettő egyke, ezért együtt nőttek fel. Vajon jó emberismerő vagyok?

- Szia, örvendek a szerencsének... - állok fel a padból, nagyokat pislogva, kezemet kézfogásra nyújtva, mire Robi meghajol elegánsan, s kezemet elfogadva egy könnyed mozdulattal fordít a csuklómon, és már hajol is egy kézcsókra, amit sikerül úgy kiviteleznie, hogy szinte hozzá sem érnek ajkai a bőrömhöz.
- Részemről a megtiszteltetés, Széphölgy. Különleges érzés figyelmének központjában lenni.
Oké. Még nagyobb szájtátás kíséretében, már-már az ájulásnak megadva magam, visszazuttyanok a székbe. Kezdem úgy hinni, hogy nem ő lépett elő a mesékből, hanem én másztam bele valahogy egy fantáziatörténetbe. Róbert alól ugyanis csak az a bizonyos fehér ló hiányzik.
- Jaj, ne vedd ennyire komolyan! - nevet fel a srác reakciómat látva, és Ádám is vele nevet a padszomszédságomban, Lili pedig pörgős kacarászásba kezd.
- Tudtam, tudtam, hogy le fog esni az álla ettől! Hahaha!
- Az lepett volna meg, ha nem! - kacsint rám a szőke herceg, minek következtében értetlenül megrázom a fejem. - Nem vagyok én ilyen a hétköznapokban, de egy új Széphölgy megérdemli a formális bemutatkozást, nem? - és egy könnyed mozdulattal kihúzza az előttem ülő székét, aki épp a büfébe ment le padtársával, úgyhogy miután Lili leült, ő maga is helyet tud foglalni a másik széken. Persze, nekem továbbra sem sikerül sem köpni, sem nyelni.
- Persze, Róbert a legudvariasabb az osztályban, éltanuló, és Lili legnagyobb segítsége az osztályelnökségben - jegyzi meg Ádám.
- O.. osztályelnök vagy? - fordulok Lili felé, végre megszólalva.
- Hát persze! - vágja rá, és többet nem is kell mondania. Abból, amit eddig láttam, az lenne a legfurcsább, ha ez a hiperaktív cukorfalat ne követne el mindent, hogy ő lehessen az osztályelnök, ráadásul az a fajta, aki mindent jól csinál. Ez valahogy... tökéletesen illene rá.
- Bizonyosan jó munkát végzel... - jegyzem meg halkan. - Pont olyannak tűnsz, aki minden részletre figyel, anélkül, hogy elveszne bennük.
- Jó meglátás, tényleg ilyen! - bólint Robi, neki pedig elhiszem a dolgot. Ádám csak néz és pislog, nem nagyon szól bele a dologba. Elég magának való most a viselkedése, bár lehet, hogy csak lehetőséget hagy a többieknek is az ismerkedésre.
- Ha jól tudom, akkor a régi kiskastélyba költöztetek, úgyhogy képzeld, Robi két házzal lakik arrébb, majdnem szomszédok vagytok! Robi haza is kísérhet! - tapsikol Lili, ám én a szőke herceg közelisége helyett inkább az otthonom megnevezésén ütközöm meg.
- Régi kiskastély?
- Igen, Lili így hívja azt a házat. Amikor hozzánk jön, mindig megcsodálja, gyerekkorunkban, amikor nem lakott ott senki, és be tudtunk szökni, gyakran játszottunk ott - válaszol a trónrajelölt, én pedig Lili felé kapom a fejem. Nagyon kell figyelnem, ha érteni akarom a gyors beszédét, nincs időm az unokatestvérével "szemezgetni".
- Azért neveztem el így, mert olyan szépen van megépítve, mintha egy kis kastély lenne! Az a torony elől, az valami csodálatos, az emeleti szoba volt a kedvencem, ott úgy érezhettem magam, mint egy hercegnő!
Nem csodálom, hogy Robi ilyen lett... gondolom, ő volt a herceg a játékokban.
- Az most az én szobám... - ejtem el halkan, bár nekem kevésbé van hercegnő-érzésem az éjszakai égboltra emlékeztető tapéták közt, ám ezt Lilire való tekintettel nem hangoztatom. A lánynak ugyanis elkerekednek a szemei.
- Jaj, de jó neked! Mindig mondtam anyuéknak, hogy költözzünk át oda, de azt mondták, jó nekünk ott, ahol vagyunk, és amúgy sincs pénzünk rá, hogy felújítsuk!
Kicsit elszomorodik, úgyhogy mielőtt gondolkozhatnék, már ki is bököm a következő mondatot.
- Majd átjöhetsz hozzám vendégségbe!
Persze, arckifejezéseink egy csapásra változnak meg: nekem leesik, hogy mit mondtam, és kicsit megijedek, ő viszont teljesen kivirul.
- Tényleg? Jaj, de jó! Robi is jöhet?
- Pe... persze... - pillantok félszegen az említett felé, majd szemem sarkából Ádámra pillantok. Mintha kicsit morcos lenne. Talán... rossz néven vette, hogy nem őt hívtam meg először?
Ám mielőtt bármit mondhatnék, a csengő megszólal, az unokatestvérek pedig varázsütésre felpattannak, és visszamennek a helyükre, akiknek pedig elfoglalták eddig a székét, azok ismét az előttem lévő padban foglalnak helyet, miután rám mosolyogtak. Ádámra pillantok, aki még mindig... haragosnak tűnik.
- Szeretnél te is átjönni hozzám? - kérdezem halkan, mire ő csak savanyúan felel, miközben az órakezdéshez áll fel a padban.
- Majd a Szőke Herceg hazakísér.