- Szia, én Lili vagyok!
Szinte alig csöngettek még ki, de ez a
lány már úgy ugrott elém, mint az a mókus, vagy mi a Pirosszkában,
amikor kávét itattak vele.
- Szi...szia... - köszönök zavartan
neki, hisz nem kellene máris udvariatlannak lennem. Ám mielőtt észbe
kapnék, már új osztálytársak tömkelege terem előttem,, és sorra teszik
fel a kérdéseiket, vagy mutatkoznak be. Nem is értem, miből gondolják,
hogy ennyi nevet meg tudok jegyezni! Persze, aranyosak meg minden, de
némi klausztrofóbiás érzésem támad, s segélykérően keresem Ádámot.
Jelenleg ő az egyetlen, akit ismerek egy kicsit, s ezáltal az egyetlen
biztos kapaszkodó, mielőtt a mélybe zuhannék. Ám a srác arca helyett
valaki mást látok meg, ami leköti a figyelmem.
2014. március 21., péntek
2014. március 8., szombat
A bemutatkozás
Az orvostól szerencsére hamar kikerülök. Mint kiderül, nincs semmi bajom, nem ütöttem meg magam túlzottan. Azt persze, nem érti, hogy miért is vesztettem el az eszméletem egy ilyen apró dologtól, és ez számomra is furcsa, de inkább enged az órára, mielőtt elkésnénk, megígértetve velem, hogy ha bármi apró problémám akad, akár enyhe szédülés, rögtön eljövök hozzá, és pár nap múlva visszajövök ellenőrzésre. Kedves orvos, és figyelmes, de egy ilyen kis településen nem lep meg annyira, ha nem csak futószalagon akarja letudni a betegeit, hanem valóban foglalkozik is velük. Ez eddig az egyetlen jó pont az ideköltözésemben, mert a kezdés.. nos.. nem igazán ínyemre való.
Így hát röpke várakoztatás után térek vissza Ádámhoz, aki rögtön úgy pattan fel a székről, mintha legalábbis attól tartana, hogy nyaktörő vetődéssel kell elkapnia. Lemondóan sóhajtok.
- Nyugi, jól vagyok, csak ellenőrzésre kell majd visszajönnöm, meg ha bármi bajom van, de arról majd időben szólok, oké?
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)