Mikor végre kinyitom a szemem, először csak foltot látok, ami olyan emberszínűféle, és egy fekete tócsa keretezi felülről. Szerencsére, nem kell sokat pislognom hozzá, hogy a tócsa tincsekké formálódjon, a folt közepén pedig egy orr és egy szempár is feltűnjön. Persze, bizonyára szája is van, de nem arra figyelek épp, elvégre nem valami lovagias első csókot várok egy vadidegentől. Egy igencsak... jóképű... vadidegentől. Na, nem, akárhogy néz ki, akkor sem ismerem, szóval ez így...
- Jól vagy? - zavar fel gondolataimból a szép fekete herceg, már csak a táltos paripa hiányzik alóla.
- Persze.. köszi. Csak egy koppanás, nem is fáj... - legyezgetek zavartan, mintha tényleg valami apróság volna.
- Az eszméletvesztés nem apróság. Fel tudsz állni? Jobb lesz, ha elviszlek az orvoshoz.
- Eszméletvesztés? Me... mennyi idő telt el?
- Csak fél perc, de az épp elég. Ha holtan esel össze, mert nem vittelek el megvizsgálni, szedhetem elő a konyhakést.
