Vihar előtti csend

A nap utolsó órája is véget ér lassan. Persze, felesleges részletezni, mert egy-két apróságon kívül említésre sem méltó, az apróság meg mindig legfeljebb olyasmi, mint az, hogy épp Veronika felelt szóban, és belebakizott. Jó-jó, nevettem én is, meg mindenki, de lássuk be, ez nem akkora nagy szám, ahogy a többi hasonló apróság sem az. Úgyhogy nem is részletezem.
Ezt követően természetesen az ebéd vár, a menzán, ahová nem csak a diákok járnak, hanem felnőttek is. Tekintve, hogy ez a város egyetlen menzája, ez nem is meglepő. Persze, van még ezen kívül néhány étterem és kávézó, ahol esténként összeülnek az emberek, de értelemszerűen olcsóbb a menzán ebédelni, sok egyéb étkezde nyitva sincsen ebédidőben. Itt meg amúgy is jól főznek, annak ellenére, hogy egy menza.

Egy fal melletti asztalhoz ülök le, az engem árnyékként követő Ádám társaságában, aki a Farkas-koma felbukkanása óta még annyit sem tágít mellőlem, mint előtte. még Fagyra is jeges pillantásokat vet, ami önmagában is elég vicces. De azért... aranyos. Mármint, lehet, hogy inkább kutyus lehetne, mint denevér, valami kis cuki, aki pici és törékenyke, de mindenkit hevesen megugat, aki csak rá merészel nézni a Gazdira, de legalábbis csúnyán morog rá.
A fal miatt az asztal mellett csak három hely van, a harmadikat pedig egy forgószél sebességével foglalja el egy lány. Az óráknak köszönhetően tudom, hogy Pannának hívják, legalábbis így szólítja mindenki. Rám vigyorog, és rögtön beszélni is kezd.
- Hát te valami eszméletlenül jól taktikázol!
- Mi van? - kérdezek vissza értelmesen.
- Hát Fagy! Mióta visszajöttetek, Veronika majd' megpukkad!
- Jah, igen, totál odavan Endréért... - bólogatok, hisz még a vak is látja ezt. Ádám csak horkant.
- Jaja! És belegebed, hogy te még a kisujjadat sem mozdítod Fagy figyelméért, de ő folyton a sarkadban van!
- Az egyetlen pozitívuma a közelségének... - sóhajtok fáradtan. Nem mintha nem kedvelném, de... tényleg nehéz olyasvalakivel, akihez nem csak a harapófogó nem elég, hanem a légkalapács sem, ha egy értelmes beszélgetést akarok folytatni.
- Mármint micsoda az egyetlen pozitívum? - pislog rám Panna értetlenül.
- Hát az, hogy Veronika ettől kikészül. Azok után, ahogy reggel bánt velem, meg is érdemli! - jelentem ki határozottan, Ádám pedig enyhülni látszik. Bizonyára a tény, hogy nem rajongok annyira Jegesmaci társaságának, mint ahogy ő hitte, megnyugtató számára. Ám valóban... ha valaki más is velünk van, hirtelen elcsendesedik. Tényleg ekkora rejtély ez a srác mindenki más számára? Vajon miért én vagyok a kivétel?
- Szerintem hamar kiborítod a csajt! - kacsint rám közben Panna, két falat közt. Tényleg jó a kaja.
- Meglátjuk. Végül is, ez még csak az első napom ugyebár...
Angyali mosolyt villantok, de szinte érzem, ahogy mindketten megborzonganak tőle, mintha legalábbis egy sátáni kacajt hallattam volna. Lehet, hogy látják a szarvacskákat, amik a glóriámat tartják?
- Kíváncsi leszek, mire jutsz, Csajszi. Ha kell valami segítség, csak szólj, én rajta vagyok!
- Ni csak, új szövetségest találtam Panna személyében?
- Az hétszentség! Már egy ideje szurkolok, hogy a kiskirálynő kiboruljon végre valamin, úgyhogy kész áldás az érkezésed!
- Remek, remek! Egyetértesz, Ádám? - fordulok a fiú felé, mire ő kényelmesen megrágja az aktuális falatot, mintha ezzel akarna gondolkodási időt nyerni.
- Őszintén szólva... nem tetszik, ahogy a többiek rád akaszkodnak. Főleg azért nem, mert tudom, mire számíthatok tőlük. Viszont... - s újabb falattal kezd el küzdeni, ami miatt sejtem, hogy nehezére esik kimondani a folytatást. Végül azonban mégis megérkezik. - Be kell vallanom, hogy Veronikából már nekem is elegem van.
- Szóval támogatod a kiborítását? - kérdezi izgatottan Panna, mint aki teljesen odáig van az ötletért, és vissza, hogy fogjunk össze Őfelsége ellen.
- Jaja! - bólogat végül a kis denevér, én pedig csak a szemeim forgatom. Mire nem akarnak rávenni ezek! Bár el kell ismernem, tényleg nehezére eshetett Ádámnak kimondani ezt, és beleegyezni a dologba, úgyhogy le a kalappal a fiú előtt. A végén még bebizonyítja, hogy nem csak a magasságkülönbség miatt kellene felnéznem rá.

Az ebéd hátra lévő részében persze, inkább csak fecsegünk. Mármint én, és Panna. Bár jó hír, hogy a csaj néha rákérdez erre-arra Ádámtól is, mintha legalábbis Ádám is új tag lenne a suliban. Ezáltal van némi lehetőségem elemezni végre a helyzetet, s rájönni, hogy a fiú tényleg nagyon zárkózott, ám most végre megnyílik egy kicsit. Mármint Pannának is, nem csak nekem, ami jó hír. Nem bírnám nézni, ahogy teljes magányba süpped, valahogy úgy érzem, hogy felelősséggel tartozom érte, és figyelnem kell rá. Tényleg mintha csak az esetlen kis öcsém lenne.