Farkas-koma

Fagy a következő szünetben sem tágít mellőlem, amikor visszaindulunk a mi termünkbe. Nem mintha szükség lenne rá, úgy tűnik, a kiskirálynő nagyon megijedt ettől a fenyegetéstől, és egyelőre nem próbál meg fellépni ellenem. Én persze, végig a földet fixírozom, elvégre eléggé zavaró, hogy bár némán és már-már észrevehetetlenül, de mégis csak ott masírozik mellettem Endre. Liliék mintha le is maradtak volna mögöttünk, amitől még inkább úgy érzem magam, mint valami randi kellős közepén, amire eszem ágában sem volt elmenni, csak valahogy belepottyantam.
Valahol szerencsémre, valahol szerencsétlenségemre, Veronika csak nem bírja ki, és előreszalad, hogy ismét ráakaszkodjon a mellettem sétálóra, s ezzel némileg elvonja a figyelmét. A nyafogás viszont eléggé taszít most is, így úgy döntök, kihasználom az alkalmat, s lépéseimet megszaporázva próbálok időben eltávolodni a párostól, visszapillantva kissé, hogy vajon Fagy észreveszi-e. Figyelmetlenségemnek pedig hamar megérkezik a böjtje, ugyanis koppanok valakin, a két kéz azonnal el is kap.

- Hé, hé, óvatosan, Cicus!
Még épp látom szemem sarkából Fagy pillantását, ahogy visszafordul felém, karjával tartva távol magától a kiskirálynőt. Tekintete aggódó, mint aki legalábbis élete legnagyobb hibáját követte el. Ha önkéntes testőrömmé léptette elő magát, akkor nem meglepő, hogy így értékeli az ütközésemet...
- Nem vagyok cicus, és ki engedte, hogy becézgess? - nézek fel "támadómra", aki egy barna hajú, zöld szemű srác, és legalább egy fejjel magasabb nálam.
- Ne már, az Anita túl unalmas, mindenki úgy szólít! - válaszol tettetett nyafogással, én pedig nagyokat nézek.
- Mármint...
- Mielőtt még megkérdeznéd, honnan tudom a neved: jó ideje nem költözött új család a városba, rajtatok kívül, és te vagy az egyetlen, akivel még nem találkoztam. Csak az új lány lehetsz.
- Ebben van valami... - sóhajtok lemondóan. - Ám akkor se szólíts Cicusnak!
- Akkor hogy hívhatnálak?
- Leginkább sehogy - lép közbe Fagy határozottan, s megpróbálja leseperni rólam a becézgető srác kezeit.
- Nyugi, Jegesmaci, nem fogom felfalni, vagy valami - vigyorog rá a fiú Endrére, de azért elenged, én pedig tátott szájjal pislogok. Jegesmaci? Ez egész jó.
- Pedig nyugodtan felzabálhatnád ezt a kis... - szólna közbe Veronika, de a srác elképesztő reakciókkal vág közbe.
- Nem kérdeztelek, Nyuszómuszó!
Erre akaratlanul is kitör belőlem a nevetés.
- Nyuszómuszó? Te mindenkire állatos neveket aggatsz?
- Szokása - jelenti ki Fagy, elhúzva a száját.
- Ne, ne, várj, ez jó, érdekel a többiek neve! - bólogatok, kérdőn nézve a fiúra.
- Hát... a kislány ott Kolibri - biccent Lili felé, majd Robira néz, akik azóta beértek minket. - Ő pedig Paripa.
- A szőke herceg lett a fehér ló? Ötletes! - vigyorgok, és várok tovább.
- Az ikrek a nyuszómuszó mellé a picipockok lettek. A kis haverod pedig a denevérke... - bök az osztálytermünk felé, ahol az ajtó mellett Ádám áll, hátát a falnak döntve. - A srácok pedig Tamás, a Delfin, és Márk, a Mackótestvér - bök most a kíséretében lévő két srácra, akik hirtelen fel sem tűntek. A delfinnek tartott fiú sötét hajú, világos bőrű, tengerkék szemű, ábrándos tekintetű személy, van benne valami szimpatikus, és van egy tetszetős kisugárzása, bár még nem tudom, miért. Mackótestvér pedig magas, erős alkatú, valóban.. mackós. Legalábbis jóval mackósabb, mint a Jegesmaci. Talán még meg is ijedhetnék tőle, de amilyen ártatlan tekintete van, talán a légynek sem tudna ártani. Legfeljebb annak, aki a barátait bántja. Kedvesen mosolyog is rám.
- Egész találóak. És én miért pont Cicus lettem?
- Mert fekete macska vagy.
Felvonom szemöldökeim.
- Ebben a rózsaszín habcsókruhában? - mutatok végig magamon, hisz még mindig az iskolai egyenruhát hordom.
- Ugyan, tudod jól, hogy a stílus sugárzik a magunk fajtából, függetlenül attól, mi van rajtunk.
Bólintok. Alá kell írnom, hogy igaza van. Bár ettől még nem hordok szívesen ilyen ruhát, de ez van. Emellett... rajta is el tudnék képzelni egy csinos kis kutyanyakörvet. Na meg egy láncot. Valahogy... adja magát.
- Értem. Tudod, mit? Maradhatok Cicus, ha én is szólíthatlak téged valami állatos néven.  Mondjuk... Kutyuli-mutyuli? - vigyorgok rá aljasul.
- Akkor már inkább Farkas-koma. Vagy ilyesmi... - von vállat. - Egyébként Dávid vagyok.
- Hát, jó, Farkas-koma. Még egy kérdés: Tamás miért pont delfin?
- Mert amellett, hogy kitűnő tanuló, szeret úszni, és énekelni! - válaszol, mintha mi sem volna természetesebb. Értem, szóval van egy énekesünk.
- Mindjárt óra - szól ránk Fagy, aki eddig Nyuszómuszót próbálta meg lerázni, végre sikerrel járva.
- Na igen, úgyhogy jobb is, ha megyünk. Valamikor még úgyis összefutunk! - válaszolok, egy intéssel köszönve el a három sráctól, majd tovább indulok.
- Ha máskor sem nézel az orrod elé, Cicus, akkor lehet, hogy megint szó szerint!
Már nem fordulok hátra, csak kezemet emelem meg hátraintve, és Faggyal az oldalamon megindulok Ádám felé, majd rávigyorgok.
- Elég morci egy denevér vagy!
Ádám csak horkant egyet, majd elfordítja a fejét, úgyhogy elkapom a karját, és nagy meglepetésére, szó szerint berángatom a terembe.

Azt hiszem, ez a falu egy fél nap alatt megváltoztatta a véleményemet. Amikor ide jöttem, azt hittem, halálra fogom unni magam. Ám a helyiek jelleme sokkal színesebb, mint az előző iskolámban. Ott mindenki próbált egy-két főkolompost követni, teljes mértékben majmolva az illetőt, itt viszont mindenki más, egyedi, és különböző. Már nagyon várom, hogy azokat is megismerhessem, akikkel eddig még beszélni sem volt lehetőségem. Kár, hogy a napnak már mindjárt vége, a mai utolsó óránk következik, aztán ebéd, és mehetek haza. Azt azért remélem, hogy utána még össze tudunk futni a többiekkel, hogy a tíz perces szüneteken túl is legyen alkalmunk ismerkedni.