Jó olvasást!
Galaxina
Első lépések: az alapok
Kezdjük rögtön az alapokkal. Ezek mind olyan dolgok, amikre mindenképp szükséged van az íráshoz. Persze, ha könyvet adnál ki, előtte esélyesen valaki ezt a részt lerendezné neked szépen (bár sokba kerül, így érdemes dolgozni rajta, hogy ne kelljen), de egy blogon nincs korrektor, így ezt a munkát is magadnak kell elvégezned, hacsak nem találsz egy ismerőst, aki átolvassa az írásod és javítja a hibákat, de ő is biztos szívesebben vállalja, ha csak apróbb javításokat kell végeznie.
A helyesírás roppant fontos. Elég zavaró, ha azt látni, hogy "fojtatom", vagy "tetcik", hadd ne soroljam a többit. Ha ezeket a dolgokat képtelen vagy megtanulni, akkor legalább egy helyesírási kézikönyvet vegyél magad mellé, és ellenőrizd, vagy wordben írd, és ellenőriztesd a dolgot (bár az sem százas), szóval nézz utána, hogy mit hogyan kéne írni! Aki erre sem képes, annak a blogja igénytelennek fog kinézni, és roppant zavarónak érzik majd az olvasók az állandó hibákat.
Már első osztályban megtanultuk a pont, vessző, kérdőjel és felkiáltójel használatának szabályait, ha nem vagy biztos benne, nézd át ezt a tananyagot is. Ha rosszul használod az írásjeleket, akkor egészen máshogy fog hatni a mondat értelme, ha pedig kihagyod a vesszőket, vagy épp túl sokat teszel ki, a szöveg túlzottan egybeolvad, vagy értelmét veszti.
Fontos, hogy az írásod szépen tagolt és jól átlátható legyen. Ha valaki beszélni kezd, azt új sorban kezded, gondolatjellel (blogon jobb híján kötőjellel), ha pedig írói megjegyzést szúrsz közbe, s azt ugyanabban a sorban folytatod, gondolatjellel választva el a karakter beszédétől, akkor csak abban az esetben folytatod a következő megszólalást ugyanazon sorban, ha az adott karakter folytatja a beszédet. Ha viszont új karakter szólal meg, azt mindenképp új sorba kezdd!
Bővebb tudnivalókat a külalakról és annak részleteiről ide kattintva találhatsz!
Láttam már olyat, hogy a netes szleng rövidítéseket használta valaki egy blog írásában, ami véleményem szerint egyenesen katasztrófa. Ha a karakter szeret szlengekben beszélni, az egy dolog, de az írásban nem szép a "vagyok" szó "vok" rövidítése, a "férfi" helyett a "ffi" használata, vagy a "még 1x" írása a "még egyszer" helyében. Ez nem a chat, ez irodalom, még akkor is, ha csak egy blog, a komolytalanabb netes diskurzusok rövidítései és számokkal való helyettesítések ebbe nem férnek bele. Ha szép írásképet akarsz, akkor az ilyeneket tedd el jó messzire, és eszedbe ne jusson használni, mert roppant csúnya!
Az írásod sokkal szebb lesz, ha nem csak tőmondatokat használsz, és össze is kötöd őket. Elég unalmas azt olvasni, hogy "Felkeltem reggel. Észrevettem, hogy elaludtam. Gyorsan felöltöztem. Lementem a konyhába. Anya már kész volt a reggelivel. Gyorsan megettem. Elszaladtam az iskolába. Az órákon nem történt semmi. A szünet is unalmas volt. Délután találkoztam a barátnőmmel. Bementünk a plázába."
Egyrészt, maguk a tőmondatok túl egyszerűek, engem leginkább arra emlékeztet, amikor valaki teljesen unalmas hangon olvas fel egy szótárt. Kicsit bővítsd ki a mondatokat, vagy kösd össze őket, például így: "Felkeltem reggel, s észrevettem, hogy nem csörgött időben az órám. A fenébe, elaludtam! Sietve kaptam magamra valami használhatót, ami nálam meglepő, mert sosincs egy rongyom, amit felvegyek. A lépcsőfokokat kettesével szedve száguldottam le a konyhába, ahol anya már kész volt a reggelivel."
Még csak az események felénél járok, de már ugyanannyit írtam, ráadásul sokkal olvasmányosabb és izgalmasabb, ugye? Erről még később mondok komolyabb tanácsokat is, itt most alapjáraton a tőmondatok és egyszerű, szótárszintűen tárgyilagos mondatok elkerülésére hívom fel a figyelmed.
Ezek az alapszabályok egy blog esetében alapkövetelmények. Mondhatni, "kötelező" megfelelni nekik, ha jó blogot akarsz írni, ha pedig fejlődni szeretnél, vagy akár a komolyabb könyv írásával is szemezgetsz, az az első, hogy ezeket tökéletesíted az írásaidban. Minden más javítás ez után jöhet csak, amíg ezeket nem teljesíted, addig nincs miről beszélni.
Épp ezért, bár ígértem, hogy elolvasok blogokat, és adok tanácsokat, itt és most kijelentem, hogy ha ezeknek az alapoknak nem felel meg a blogod, akkor jobb, ha meg sem kérsz arra, hogy olvassam el és véleményezzem, mivel csak ugyanezt tudnám mondani, amit már itt is leírtam. Ha mégis felkérnél, esélyesen csak annyi választ kapnál tőlem, hogy ezt a részt olvasd el, és ha teljesítetted, akkor szólj, mert annyira sok blogíró van, hogy nincs időm mindenkiét egyenként elolvasni, és egyenként leírni neki ezeket.
Csak, hogy értsétek is a miérteket, és hogy ez miképp is működik a nagyvilágban: úgy hallottam, hogy amerikában valamelyik kiadó (vagy mind?) az alábbi módszerrel működik:
- Az első szinten elolvassák a könyv első oldalát. Csak egy oldalt, s nem többet. Ha tele van helyesírási hibákkal, hülyén van fogalmazva, vagy ilyesmi, tehát gyakorlatilag az itt leírt pontoknak sem felel meg, akkor visszadobják, ha megfelel, továbbküldik. Azzal nem foglalkoznak, hogy pontosan miről is szól, mert ha az első oldal is hemzseg a hibáktól, túl sok munka lenne kijavítani.
- Ha egy könyv ezen továbbment, ott már többet olvasnak belőle, azt hiszem, talán 10 oldalt. Itt már foglalkoznak a történettel, de már más szemszögből: megnézik, hogy milyen a kezdés, felkelti-e az érdeklődést a történet iránt, és ilyesmi.
Gyakorlatilag kb. 4 lépcsőfok van, nem is emlékszem pontosan, mik is ezek, de mindig egyre inkább belemennek a történetbe, a végén már nagyon komolyan átnézik a regénynek valót. A lényeg itt az, hogy lehet akármilyen világsikerű a történeted, ha az első oldala nem megy át az első szűrőn, akkor tök mindegy. Ugyanezt csinálom én is a blogokkal, ha átjutottál az alapokon, akkor már foglalkozhatok veled komolyabban is.
Az ezt követően felsorolt hibák többnyire gyakorlathiányból, figyelmetlenségből, vagy némi kavarodásból eredeztethetőek. Gyakorlatilag a legprofibb írók is belefuthatnak ezekbe, sőt, talán nincs is olyan író, aki ezt 100%-osan el tudná kerülni írás közben. Ráadásul néha még egy-egy újraolvasás közben is átcsúszhat a figyelmünk fölötte, hiszen mi már tudjuk, mit írtunk, s megesik, hogy az agyunk annyira automatikusan korrigál, hogy meg sem látjuk a hibát emiatt. Ezért szokás lektort vagy korrektort tartani, vagyis olyan személyt, aki átolvassa az írásod, és szól, ha valami nem stimmel, vagy egész egyszerűen kijavítja szépen. Lássuk hát, mik is ezek a hibák?
Mint bizonyára tudjátok, vannak olyan regények, írások, ahol visszaelmékezésként, múlt időben meséli el a mesélő az eseményeket (így történt ez meg az), és vannak, ahol jelen időben zajlik a leírás is (ez a ritkább eset, mert azt mondja, most épp ez zajlik, és valaki ezt csinálja, azt csinálja). Mindkettőnek van előnye és hátránya, amit majd később mondok el, és vannak, akik mindkét időt használják párhuzamosan, csak épp két különböző történetnél. Vagyis, az egyiket jelen időben írják, a másikat múltban. Főleg jelenből múltba könnyű átcsusszanni viszont, mert a buksinknak a mesélés esik jobban, ha fogalmaz, és az életben is gyakrabban mondogatjuk, hogy valaki a múltkor ezt és ezt csinálta, a kommentátorokon kívül talán senki sem szokta mondogatni, hogy épp most mi történik. Épp ezért, főleg a jelen idő esetében kell nagyon figyelni arra, hogy ne válts időt a leírásaidnál, és ne kezdj el múlt időben írni. Ám mielőtt elhamarkodottan úgy döntenél, hogy ezt elkerülendő, sosem írsz jelen időben, előbb nézd meg a későbbi érveimet erre, hiszen van előnye a jelen idős írásnak is. ;)
Megjegyzés: Mikor ezt a részt írtam, már észrevettem, hogy ebbe a hibába én is belecsúsztam. A harmadik fejezetet például javíthatom teljes egészében, mert sikerült múltban írnom az egészet. ^^'
Ezek leginkább akkor fordulnak elő, ha sietünk, emiatt kihagyunk egy-két szót, vagy valahogy összemosunk kettőt, és máris kész a nyelvújítás. Ám az is gyakori, hogy egy mondat egyik felét átfogalmazzuk, de egy másik részen elfelejtünk javítani egy szóvégződést, ezáltal gyakorlatilag értelmetlenné válik a mondat, vagy legalábbis feltűnően hibássá. Nem kell aggódni, az ilyeneket már az első újraolvasásnál kiszúrhatod, vagy elég, ha az olvasód bemásolja a mondatot egy neked írt üzenetbe, és máris látni fogod, mi a hiba. Épp ezért egy átolvasás pillanatok alatt megoldja ezt.
A profik igyekeznek szinte 0-ra redukálni az esetleges szóismétléseket, de még nekik sem megy mindig. Ám az, ha egy mondaton belül, vagy egy-két mondattal később megismétlődik egy szó, még roppant zavaró lehet, ráadásul nem túl változatos, ha egy csoportos beszélgetés leírásakor minden megszólalás után a "mondta Iksz Ipszilon" fordulattal jelzed, kinek a szavai voltak az épp olvasottak. Erre vannak a szinonimák: válaszolta, felelte, szólalt meg, sőt, alkalomadtán még azt is írhatod, hogy "- Fúj, ez nagyon büdös! - fintorgott Júlia, még az orrát is befogta". Ebben a példamondatban nem is hangzik el olyan kifejezés, ami a beszéd szinonimájának számítana, mégis egyértelmű, hogy a szavak a Júlia nevű karakter szájából hangzottak el. Ezzel a módszerrel könnyedén elkerülhetjük a zavaró szóismétléseket, és igen változatos nyelvezettel örvendeztethetjük meg kedves olvasóinkat. Persze, nem kell csak amiatt teljesen kicsavarni egy szép mondatot, hogy ne ismételj meg ezáltal egy szót, ami öt mondattal korábban is felbukkant (vagy pl. azonos mondatban, mint ahogy ebben is szerepel immáron negyedjére a "mondat" szó), hiszen itt nehéz is lenne jól körülírni a dolgot, ráadásul nem is olyan zavaró, mint az, hogy a szobában minden tárgy itt volt, vagy ott volt.
Ne ijedj meg a hibáktól. Ahogy fentebb is írtam, még a legjobbak is belefuthatnak ebbe, ami persze, nem azt jelenti, hogy teljesen elengedheted magad, majd a lektor javítja, elvégre a korrektúra lényege a kis hibák helyrepakolása, és nem a teljes írás átfogalmazása. Ha hibáztál, hát na bumm, előfordul, kijavítod, ebben nincs semmi tragédia. Legalábbis addig, amíg igenis, törekszel a hibák lecsökkentésére és kijavítására, és nem teszel rájuk nagy ívben.
Akár hiszed, akár nem, lelkileg fel kell készülni a blogod történetének megírására is, és a publikálásra is. Hogy miért?
Az írás a művészet egyik formája. Még ha blogot is írsz, a te blogod nem egy online, nyilvános napló, ahová azt írod le, hogy mi történt veled aznap a suliban, hanem egy folytatásos történet, amire jó, ha ráhangolódsz. Egy kicsit éld át a történetet, a szereplők gondolkodásmódját és érzéseit, mert minél többet foglalkozol ezzel, s minél jobban belemész a karaktereid jellemeibe, s abba, hogy a zajló események milyen módon formálják a karaktereket, annál hitelesebb lesz az írásod, ráadásul sokan bizonyára könnyebben is azonosulnak a karaktereiddel így. Vagyis, nem csak kidolgoznod kell a karakterek jellemeit, hanem érezni, átérezni, és az események menetével formálni is szépen.
Manapság komoly probléma, hogy sokan nem tudják fogadni az építő jellegű kritikát sem. Ahogy korábban írtam, a hiba nem tragédia. Mindenkivel előfordul, még a legjobbakkal is. Ha pedig kezdő blogíró vagy, és olyan ember is ránéz az írásaidra, aki már előrébb tart az úton, ő valószínűleg nem azt fogja mondani, hogy "juj, de izgi, folytit", hanem felhívja a figyelmed olyasmi hibákra, amiket pl. fentebb felsoroltam, és megoldási javaslatokat tesz rá. És főleg ez utóbbi fontos. A valódi kritika mindig épít. Az "ez egy kalap trágya" legfeljebb fikázás, vagy egy nem túl rózsás vélemény alpári és kulturálatlan kifejezése. A kritika legfeljebb annyit mond, hogy "a központozásodon még van mit javítani, ha nem vagy biztos az írásjelekben, akkor ez meg ez a helyesírási szabály elég jól elmondja a rendszerét, vagy kérj meg valakit, hogy javítsa azt az egy-két kihagyott vesszőt, és a mondatvégi írásjeleket". Ebben ugyan, szerepel a hiba, de rögtön ott a megoldási javaslat is.
Így tehát, roppant fontos, hogy már a publikálásod pillanatában megértsd, hogy a hibák arra vannak, hogy tanulj belőlük, s ha hibázol, ott még nincs vége a világnak. Az csak egy jel, ami megmutatja, mire kell figyelned ez után, mit kell még megtanulnod, hisz jó pap is holtig tanul. Merj hibázni, merd elfogadni a hibáid és kijavítani, és ami a legfontosabb: igyekezz tanulni belőlük. Aki kritikát mond (hangsúlyozom, kritikát), az nem ellened van, hanem melletted, neked akar segíteni, hogy tanulj belőle, hogy kijavítsd és fejlődj, hogy ezzel is jobbá válj. Köszönd meg neki szépen a segítséget, és javítsd, de csak akkor, ha te is hibának érzed, hisz meglehet, hogy amit nehezményeznek az írásodban, azt szándékosan követted el (pl. egy váratlan fordulat).
Persze, a "tök jó, írj még" típusú hozzászólások is fontosak emellett, hisz bár a hibáidra nem hívják fel a figyelmet, de lelkesítenek a folytatáshoz!
Ha valamit publikussá teszel, pl. megosztod Facebookon, vagy egyszerűen csak a kereső megtalálja, azzal bárki elolvashatja azt, és természetesen, bárkinek joga is van hozzászólni, kritizálni, elvégre logikusan feltételezik, hogy azért mutattad meg az írást, mert érdekel a többiek véleménye. Épp ezért kell megtanulnod elfogadni a kritikát, hisz nem csak azt fogják mondani, hogy de jó de jó, hanem igenis, lesz, aki tanácsokat is ad, és komolyabb kritikát ír az íráshoz. Ha szeretnéd elkerülni, hogy kvázi vadidegenek is véleményezzék a történetedet, akkor ne oszd meg a blogodat több ezer főt számláló csoportokban, arra várva, hogy majd mindenki csak körbeimádni fogja, mert nem fogja. Lesz, aki beleköt, s még az is lehet, hogy valaki tényleg csak irigységből köt bele, mert ha lehúzhatja az írásod, úgy fogja érezni, hogy ő sokkal jobbat produkál a tiédnél, pedig messze elmarad mögötted. Az ilyen emberek esélyesen a "kalaptrágya" típusú véleményt fogják hangoztatni, de ezekkel nem kell foglalkozni. Ha viszont neked bőven elég az, hogy a barátaidnak tetszik, s nem baj, hogy más nem olvasta el, akkor épp elég nekik megmutatni, hisz az ő szórakoztatásuk a cél ez esetben.
Az írás, még ha "csak" egy blogsztori is, elég kemény meló, lelki értelemben véve is, ha tényleg jól akarod csinálni, és továbbjutni annál, hogy néhány osztálytársad, vagy barátnőd, esetleg korodbéli lány olvasgatja, és buzdít a folytatásra. Ha tényleg komolyan is szeretnél írni, akkor foglalkozz vele aktívan, odafigyelve, tanulva. A rút kiskacsák is hattyúvá fejlődhetnek pár hét alatt.
Ahhoz, hogy belekezdj egy blogba, nem árt egy alapkoncepció, egy terv, egy írásstílus, az elkövetkezendőkben erről lesz szó.
A címválasztás igen fontos. Manapság főleg Miharu Csoportjában látom a különböző képes történeteknél, hogy "xy élete", "egy különleges lány története", "xy különleges élete". Számomra pl. nem túl érdekes egy nyolcvanadik ilyen címmel megáldott történet, elvégre nem mond semmit arról, hogy konkrétan miről szól a dolog. Megtudhatom, hogy 1. mi a főszereplő neve, 2. az ő életéről szól, 3. valami különleges ebben (elárulom, pont attól nem lesz különleges, ha odaírod, hogy különleges...), de hogy ez a különleges mit is takar, az már rejtély, és maga a szó elég tág fogalmakat rejt. Mármint, lehet, hogy azért különleges, mert ő vámpír, ez esetben pedig nem érdekel a történet, de lehet azért különleges, mert egy roppant kreatív lány, aki sokat alkot, és az alkotásain keresztül kerül közel élete szerelméhez, ami mondjuk elég érdekes lehet ahhoz, hogy el akarjam olvasni.
Milyen tehát a jó cím?
Árulkodó. Legalábbis blog, történet esetében. Például, van egy helyszín, ahol csoportosulnak a főbb szereplők, egyfajta törzshely, ennek a helynek a neve is lehet a címe a történetnek. (Pl. Vércukor kávézó, ami a vámpírok közkedvelt helye, ezáltal főszereplőink is előszeretettel látogatják, vagy mondjuk Szivárvány Tisztás, ahol a csillámpónik laknak.) Lehet a cím valami melléknév, fogalom, vagy más egyéb is. A lényeg, hogy árulkodjon kicsit a történetről, de emellett legyen figyelemfelkeltő, és rövid! A "Kovács Jutka, különleges angyallány varázslatosan mesés élete" címre ránézni is fáj, nemhogy a kifejezéseket végigolvasni. Ezzel szemben, ha az "Angyalvarázs" kifejezést használod, az velős, két valóban lényeges kifejezés belekerült (az angyal és a varázslat), tömör, de sokatmondó, és felkeltheti mások érdeklődését. De ha pl. egy Castieles történetet akarsz írni, és fontosnak tartod, hogy közöld, a vörös is benne van a sztoridban, válassz olyan címet, ami egyértelműen utal erre, és nem a "Szerelmem, Castiel" kategória. Lehet ilyenkor pl. a "Vörös Árnyék" címet választani, amely esetében természetesen javasolt, hogy Castiel valahogy "árnyékszerű" legyen.
Egyedül a novellaírás kivétel ebben a tekintetben, mivel annál gyakori és kedvelt elem, hogy a cím a novella végéhez, annak csattanójához, vagy utolsó néhány mondatához köthető. (Életem első novellája iskolai fogalmazás volt, Elvitte a szél címmel, ezt a tanár adta meg előre. Egy dolgot tudtam biztosra, azt, hogy a történet végén fogja a szél elvinni valami katasztrófának a maradványait. A történet végül egy régi, falusi tanyán játszódik, tele vidámsággal, ám a ház felgyullad, s mivel messze a kút, mindenük leég. A szél pedig feltámadt, és a hamut elvitte. "Elvitte a hamut, és vele együtt egész eddigi életünket." - hangzik az utolsó mondat. A szél, és az, hogy valamit elvisz, tehát csak itt jelenik meg, a cím az utolsó két mondatnál kap értelmet, viszont hasonló történetnél, novellánál nagyon ütős hatást kelt. )
Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a történeteknek a főszereplő az egyik leglényegesebb pontja. Általában az emberek azon történeteket szeretik, amelyeknek a főszereplőit meg tudják kedvelni a maguk módján. Persze, van olyan történet a világon, amit imádnak, de a főszereplőt utálják, ahhoz viszont, hogy egy olvasót érdekeljen az a történet, amelynek főszereplőjét legszívesebben orron gyűrné, akárhányszor megnyilvánul, magának a történetnek elsöprően fergetegesnek kell lennie. Egy ilyen történet megírása szerintem inkább annak kihívás, aki már tényleg olyan szinten van, ahol enélkül túl snassznak érezné a dolgot. Aki épp csak blogírás szintjén kacsintgat az írás felé, az még ne próbáljon meg inkább ilyen extrákat belevinni, szóval te is maradj inkább a szerethető főszereplőnél.
Természetesen több főszereplője is lehet a történetnek. A lényeg, hogy mindegyik különálló jellem legyen, és kellően sokoldalú legyen a fő csapatod, hisz a sokszínűség fogja érdekessé tenni őket. Jó lehetőség az, ha pl. két főszereplő esetében a jellemeik teljesen ellentétesek, mégis van bennük valami közös pont, vagy épp kényszerből muszáj valamin együtt dolgozniuk, esetleg egymásra vannak utalva, de erről majd később. A lényeg most egy jól kitalált alapjellem, beszédstílus, viselkedés, hisz elsősorban ezek jelennek majd meg az írásodban. Az pedig jó, ha a jellemével sok olvasód tud azonosulni valamiért.
Roppant fontos még a történet kiindulópontja. Honnan indul a sztori? A legtöbb történet valami változással kezdődik. Persze, hisz ha történik veled valami, az valahol elkezdődik, s általában ez egy kis apróság is lehet, de változást hoz az életedbe. Azon nincs mit mesélni, hogy minden ugyanolyan, s őszintén szólva, nem is igazán érdekes, ha valaki ugyanúgy éli iskolai napjait, mint bármikor máskor és bárki más. Nézz meg akármilyen történetet, legyen az film, regény vagy sorozat, mindegyik egy változással indul. Harry Potter megtudja, hogy varázsló, és új iskolába kerül be, a Csábításból Jeles történetében is te vagy az új diák, új iskolában. Bilbóhoz egyszer csak beállít Gandalf, majd a törpék, és új útra indul, ez az ő történetének kezdete. Később, amikor rábízza a gyűrűt Frodóra, az már Frodó történetét indítja el. Vagy hogy rátérjek a klasszikusokra, Hófehérkét először nevezi a királynő tükre szebbnek a királynőnél, ezért akarják megölni, a kis hableány kiment egy fuldokló herceget a vízből, s beleszeret, Csipkerózsikát pedig születésekor megátkozzák.
Persze, nem indul minden történet azonnal a változással, hisz többnyire kell egy bevezető, amely bemutatja a főbb tudnivalókat, ám van olyan történetvezetés, amely szinte rögtön valami ütős és megrázó eseménnyel indít, s utána derül ki egy-két visszaemlékezés folytán, hogy honnan is indult el az egész? Ám ennek az elképzelése is a tervezés folyamatát képzi, s tekintve, hogy épp blogokhoz adok tanácsot, úgy hiszem, egy blog esetében az a legjobb, ha rögtön egy ütős változással indítasz, valamivel, amire felfigyelnek, ami felkelti az érdeklődést. Ezen a blogon pl. én elég rövid bejegyzéssel indítottam, amelyben megmutattam, hogy egy rocker lány egy régi kori, rózsaszín masnis egyenruhás iskolába kerül be. Ez már önmagában is érdekes lehet, pláne az, hogy ebben a környezetben mégis hogy fogja bírni? Ám regényem, a Más-világ prológusa egy roppant ütős prológussal kezd, amely gyakorlatilag fenekestül felforgatja a főszereplő világát. Sok más történetet kezdtem el írni, de mindegyik egy komoly változással indult.
Amellett, hogy a történeted valahol elkezdődik, valahol véget is kell érnie, s nem csak ez a két rész számít, hanem maga az út is. Nem kell előre tudnod a részleteket, elég, ha azt tudod, hová akarsz majd kilyukadni a történettel, s nagyjából min kell ehhez átesnie a karakterednek. Lehet ez egy kincskereső csapat története, akik elindulnak valamiért, sok akadályon jutnak át, hogy végül megtalálják a kincset, amiért indultak, vagy épp arra jöjjenek rá, hogy a valódi kincs az a sok tapasztalat és tanulás, amire az ide vezető úton tettek szert, de szólhat arról is a történet, milyen lépésekkel győzte le végül a szereplő valamelyik félelmét, vagy akár az összeset. Ugyanakkor, szólhat mindez egy lányról, aki épp most kezdett el a Sweet Amorisba járni, mint új diák, s különböző eseményeknek és beszélgetéseknek köszönhetően egyszer csak összejön egy neki tetsző sráccal, vagy akár egy srác története is lehet ugyanazon iskolából, akinek megszokott életét fenekestül felforgatja egy új diáklány, akibe szépen lassan beleszeret.
Többféle írásmód is van. Írhatod a történetedet E/1 személyben (ez esetben én, a főszereplő mesélem el, hogy mi történik vagy épp mi történt velem), vagy E/3 személyben (ez esetben a főszereplőm, XY ezt és azt éli át, én pedig elmondom a történetet). Írhatod múlt időben, vagy jelenben. És ez még csak a felszín! Ám nézzük meg a négy verziót:
Van, hogy a történet olyan irányt vesz, vagy alapból olyasmiről szól, amihez nincs teljes mértékben elég élettapasztalatod, ismereted. Ez nem akkora gond, és nem is vethető senki szemére, hiszen egy tizenéves lány (pláne egy tizenéves fiú!) remélhetőleg még nem tudja azt, hogy milyen érzés terhesnek lenni, és megszülni egy gyereket. Ugyanakkor nem muszáj megölnöd valakit ahhoz, hogy megírj egy jó krimit, amiben a "tökéletes gyilkosság" mégsem annyira tökéletes, és nem kell szárnyakat növesztened, hogy tudd, miképpen repülnek a madarak. Ám az ismeretanyagok jól jönnek, amit ma már, a Google világában elég könnyű megkeresni, legalábbis a nagyobb, esetleg felszínesebb témákat illetően, ha pedig nagyon biztosra akarsz menni, jöhet a személyesebb, részletesebb kutatás, aminek pozitívuma, hogy jó történetet fogsz írni, ami reális és korrekt, emellett pedig még tanulsz is belőle valamit. Így tehát, ha a főszereplőd esetleg teherbe esne, és gyereket szül, érdemes a kismamás blogokat, fórumokat, orvosi tájékoztatókat végigböngészned, a gyilkosság esetében utánakeresni annak, hogy pl. a rendőrség hogy nyomoz, a kórboncnok miből mit állapíthat meg, esetleg a gyilkosság módjával kapcsolatban, melyik mennyire hatékony? Ez utóbbi mellé némi pszichológia sem árt, elvégre egy gyilkos és egy rendőr fejével is kell gondolkozni, ha pedig a repülésről akarsz leírást, azt elemezve, milyen mozgást végez a szárnya a felszálló madárnak (és a teste is), ajánlható a lassított felvételeket böngészni, amelyek felszálló madarak mozdulatait mutatják be.
Érdemes komolyabban belemenni egy-egy ilyen kutatásba, mert tényleg visszahozza a belefektetett energiát.
Miután ennyit terveztük az írást, végre bele is kezdhetünk. Juj, de jó, ugye? Tudjuk már, hogy mivel is kezdjük a dolgot, ki a főszereplő, mi az alap, van írásképünk, és nem vétünk más helyesírási hibákat sem. Ideje kicsit komolyabb dolgokat vinni az írás folyamatába, amivel tényleg profi íróknak tűnhetünk!
Elkezdjük a blog első postját, tudjuk már, hogy nagyjából miről akarunk beszélni itt, ugye? Mármint, pár dolgot mindenképp be kell mutatnunk a történet elején, ezeket viszont nem összevissza, hanem egy jól megszervezett sorrendben kell előadnunk. Pont olyan asszociációs rendszerrel, ahogy gondolkodunk!
Mondok egy példát: az első bejegyzés többnyire arról szól, hogy az olvasónak bemutatjuk a karaktert. Ez épp olyan, mint amikor először találkozol valakivel, neki is bemutatkozol szépen. Nem feltétlen kell ennek formát adni (pl. Kiss Juliska vagyok, és az XY iskola Z osztályába járok, lakcímem ez meg az!), sőt, inkább úgy fogd ezt fel, mint valami ismerkedés (Szia, Peti vagyok - Én meg Juli - mesélj kicsit magadról!), ahol értelemszerűen azzal kezded, amit a legfontosabbnak tartasz. Például, ha a főszereplődnek a békés családi légkör és a kertvárosi ház a fontos, akkor először bizonyára arról fog beszélni, hogy milyen szép új kertes házba költöztek, a közelben erdők vannak ahol kirándulhat a családjával, és mesél a szülőkről, testvérekről. Ha viszont a ruhák, a bulik és természetesen a fiúk a legfontosabbak számára, akkor viszont azzal fogja kezdeni, hogy még nincs barátja, de örül, hogy a nagyvárosba költöztek, mert itt biztos többet fog bulizni a csajokkal, és reméli, hogy talál egy srácot, akivel összejöhetnek.
Persze, ezeknek a fontos dolgoknak nem mindig kell pozitívnak lenniük. Például, maradjunk annál a lánynál, aki boldog családra vágyik, ám apukája túl sokat dolgozik, anyukája pedig folyton ideges, mert a kisöccse egy kis átokfajzat, és ő túl engedékeny és nem elég következetes, ezért nem tudja megnevelni, az apjának menne, de folyton dolgozik. A lánynak hiányozni fog a vágyott családi idill, ahol minden reggel és este együtt ülnek az ebédlőasztal körül, és megbeszélik, mi történt aznap. Ilyen közös étkezések talán hétvégén, vagy havonta egyszer fordulnak elő a családjában, ám mivel ő erre vágyik minden nap, ezért nehezményezni fogja, hogy csak ilyen ritkán esik meg ilyesmi, és akkor sem tökéletes minden, mert a vasárnapi ebéd közepén is felhívhatják az apját a munkahelyről, stb. Vagyis: ami témával először kezded, főleg egy E/1-es elbeszélésnél, az olyasmi, ami a főszereplődnek roppant fontos, vagy igencsak jellemző rá (pl. erdőszerető karakter épp kirándul a fák közt, divatmániás karakter épp bevásárol a barátnőivel). Ez két okból is jó: egyrészt, máris megtudhatjuk, mit tart a karakter a legfontosabbnak, másrészt, aki szintén szereti ezt az elfoglaltságot, annak máris szimpatikus lesz a karakter, és tovább fog olvasni.
Az első témánk tehát megvan, s amikor ezt kivesézted, akkor szépen átvezetheted a következő témára. Az átvezetés viszont soha nem egyik mondatról a másikra zajlik. Vagyis, nincs olyan, hogy épp arról beszélsz, mennyire szeretsz az erdőben sétálni, majd a következő mondatban közlöd, hogy egyébként holnap moziba fogsz menni. Legfeljebb akkor, ha a karaktered gondolatmenete tényleg ennyire csapongó, de azt nem biztos, hogy tudják követni. Az emberek általában asszociálnak. Például felnézel az égre, látod a felhőket, és megállapítod, hogy vattacukor alakúak. Eszedbe jut, hogy szereted a vattacukrot, és rég ettél már valami édeset, vattacukrot pláne, legutóbb a strandon ettél nyáron, epreset, mert az a kedvenc gyümölcsöd. A gondolataid már a strandon vannak, és elmehetnek a strand emlékeinek irányába is, vagy épp remélheted, hogy az idén a barátokkal is el tudsz menni strandolni egy jót, amiről eszedbe jut, hogy a fürdőruhád elszakadt, venni kellene majd egy újat, de most nem pirosat, hanem lilát, és nem egyberészest, hanem bikinit. Elkezdtük az égre bámulásnál, és eljutottunk az új bikini vásárlásának gondolatához egy logikus láncon. Ha viszont azt írod, hogy felnézel az égre, és azon gondolkozol, hogy új bikinit kellene venni, annak se füle, se farka. Ehhez hasonlóan vezesd át a fontosabb események elmondását, kösd össze ezeket egymással, alkoss egy szép láncot, mert akkor folyamatos lesz az írás, és olvasmányos, ráadásul logikus is. Ráadásul lesz is mivel kitölteni az első fejezeted.
Fontos, hogy sok apró információt rejts el az írásodban. Példának hoznám fel rögtön az időjárást: ha közlöd, hogy 15° van, erős nyugati szél fúj, az ég borús, eső várható, az olyan, mint egy időjárásjelentés. Személytelen és uncsi. Ezzel szemben, ha a karaktered kilép az ajtón, s hajába kap a hűvös szél, ő megborzong, visszalép a kabátjáért, és inkább esernyőt is visz magával, mert borús az ég, azzal már egy leírásba becsempészted az időjárást. Ha a karaktered unottan bámulja az autóban ülve a lemenő napot, várva, hogy végre megérkezzenek, azzal szebben mondod el, hogy este van, mint azzal, hogy "ennyi az idő, már sötétedik". Ugyanígy, az előző példában például elrejtettem egy információt a kedvenc gyümölcsről a vattacukron keresztül.
A való életben rengeteg apró jel van, ami arra utal, hogy mit szeretnek mások. A barátaim sokszor lepődtek meg azon, hogy honnan tudom, hogy ez a kedvencük, nem is mondták, én pedig közöltem, hogy de igen, csak épp nem nyíltan. Például egyik barátnőm valóban nem mondta soha, hogy a vanília a kedvenc illata, ám egyik alkalommal vanília illatú testápolót használt, s mesélte, hogy ritkán használja, mert ezt kapta valakitől, aki tudta, hogy szereti, de fogalma sincs, hol lehet ilyet kapni, ezért nem akarja túl hamar elhasználni. Én pedig magamban felkiáltottam, hogy áhá, szóval a vaníliaillat a kedvence, és megjegyeztem. Amikor visszamondtam neki, mondta is, hogy tényleg beszéltünk erről, és mikre nem emlékszem. Ez lényegében egy valóéletbeli példa azokra az apró rejtett információkra, amik körülvesznek minket. A legtöbbször nem mondják ki kerek perec a szemedbe, hogy mit szeretnek és mit nem, de mindig találhatsz rá utalásokat. Ugyanilyen utalásokkal érdemes elrejtened azt, hogy mit is szeret a karaktered, hogy milyen az időjárás, és amit már az előző bekezdésben is írtam: hogy mit tart fontosnak. Amit fontosnak tart, arról beszél, amit nagyon fontosnak (esetleg annyira, hogy már idegesíti), arról sokat beszél, ami pedig egyáltalán nem érdekli, azt meg sem említi, elvégre eszébe sem jut.
Gyakran látom azt a hibát, hogy valaki szokásos módon a reggeli ébredéssel indítja a történetet, természetesen elalvással, ami alapjáraton nem baj. A baj az, hogy ezt követően felkap valamit, és elrohan az iskolába, vagy beszáll az autóba, gyorsan elviszik, és ennyi. Persze, ez még csak egy példa. Viszont... ha feldobsz egy labdát, akkor csapd is le azt. Az elalvásnak semmi értelme, ha nem tudod kihasználni. Mármint.. miért is alszik el egy karakter az első reggelen? Hogy legyen valami izgalom a dologban? Abban viszont nincs semmi izgalom, hogy gyorsan felkapja a ruháit és elszalad, majd beér a suliba, és tökjó. Az izgalom akkor van, ha pl. iskolába sietve nekimegy valakinek, vagy majdnem elüti egy autó. Nem. Valójában, ha a karakter elalszik reggel, annak oka van. Az ok pedig az, hogy az elalvás legyen az ok valami másra. Ez kicsit megint csak az átvezetésben említett lánc, csak itt láncreakció formájában. Maradjunk annál, hogy az iskolába sietve nekimegy valakinek, ez a valaki pedig pl. fontos személy a történetben. Lehet a későbbi szerelme, a későbbi ellensége, esetleg egy tanár, vagy akár egy zsebtolvaj, aki épp ellopja a tárcáját -> innen pedig vezethetjük tovább a sztorit: mivel nem vette észre, hogy ellopták a tárcáját, ezért nem tud magának ebédet venni, s a sietség miatt ideje sem volt reggelizni, mert így is késésben volt, szóval elég éhes, esetleg rosszul is lesz, stb. És ebből már megannyi helyzet hozható ki. Ez az alaphelyzet az ellopott tárcával és éhezéssel lehet, hogy nem történik meg, ha nem alszik el reggel a lány, hisz akkor reggelizik rendesen, nem rohan, esetleg apukája munkába menet elviszi kocsival, tehát a tárcája is megmarad. Ám én azt szeretném, ha egy ilyen helyzetbe kerülne, amikor se pénze, se rendes reggeli, mert a folytatáshoz szükségem van egy szegény, éhező lányra. Ehhez a helyzethez szükségem volt egy okra, amely magát a helyzetet létrehozta, ez pedig az elalvás ténye. Ha tovább akarom fűzni, előre és visszafelé is lehet, visszafelé nézve pl. mondhatom, hogy azért aludt el, mert este nem sikerült álomba merülnie. Erre megint találhatok számtalan okot.
Vagyis, az ok-okozat lényege a történetírásban, hogy ha valami szokatlan eseményt írsz a történetedbe, annak legyen valamiféle oka, vagy szerepe! Ha a karakter véletlenül összefut valakivel valahol, annak is adj valami okot! Ha mást nem, hát annyit, hogy a karaktered beszélget a másikkal egy kicsit, esetleg megtud róla valami fontosat, vagy csak megállapítja, hogy ő is biztos gyakran jár erre, és ilyesmik. Vagyis, csak azért, hogy valamit írj, még ne írj be egy jelenetet a sztoriba, aminek se füle, se farka, és te sem tudod, mit keres ott az a pár szó egyáltalán, mert ahhoz esetleg nem elég, hogy komolyabb értelme is legyen.
Bár már az átvezetés is biztosít némi folyamatosságot, itt most a történetvezetés folyamatosságáról lesz szó. Míg az átvezetésben inkább a gondolatok lánccá fűzéséről beszéltem, a folyamatosság már inkább az események egyfajta folytonosságát kéri. Mit is értek ez alatt? A nagyobb, "nincs ötletem, úgyhogy pár szóval letudom" ugrások mellőzését. Kicsiben és nagyban egyaránt.
Láttam már párszor olyanokat is, hogy két óra időtartam lett átugorva, kb. egy félmondattal, anélkül, hogy bármi kiderült volna. Például, ha két órán át dolgozol egy szobában egy másik emberrel, néha összenézhettek, néha váltotok pár szót. Nem kell, hogy különös dolog történjen, bár ez esetben is érdemes figyelni arra, hogy eleve ennek a két óra munkának legyen valamiféle ok-okozati összefüggése más eseményekkel (vagyis legyen előzménye és következménye), ha viszont tényleg nem történt semmi, akkor írj valamilyen általános dolgot: "ez a két óra egy pillanat alatt elröppent, hisz olyasmit csinálhattam, amit szeretek. Csak most néztem fel, hogy végeztem, és ahogy összetalálkozott a tekintetem XY-nal, hirtelen elszégyelltem magam. Úgy belemerültem a teendőimbe, hogy fel sem néztem. Szerencsére megnyugtatott, hogy látta, mennyire elvagyok ezzel, és nem akart zavarni." Ezzel máris értelmesen van letudva a "nem történt semmi" rész. Megmagyaráztad, hogy MIÉRT nem történt semmi említésre méltó. Ez pedig fontos. Ha ugyanis nem magyarázod meg, az a rész egyszerűen csak átugrott lesz, kihagyott, egy üres lyuk, ami hiányérzetet szül, és a kérdést: miért nem történt semmi? Miért nincs írva semmi arról, hogy mi történt? Nem hiszem el, hogy két órán át nem történt semmi, valaminek történnie kellett, ez így logikátlan!
Az ilyen átugrásokat egy reális, logikus, "nem történt semmi említésre méltó" jelzésű magyarázattal érdemes köríteni. Többnyire pillanatok alatt elszállt az idő, legyen szó órákról, napokról, hetekről. Ha valami lefoglal, még a hónapok is csak úgy repülnek, hisz van mivel foglalkoznod. Ám ebben az elröppent időben is történt valami, csináltál valamit, és igenis, számít az, hogy mi történt, akkor is, ha nem izgalmas. Arról nem is beszélve, hogy ennek röpke leírása megint csak jó kis körítés, amivel növelheted az írásod tartalmát.
Fontos, hogy az írásod több szempontból is tartalmas legyen. Mind írás tekintetében, vagyis mondatszerkezetekben és szóhasználatban legyen tartalmas, mind történetvezetésben. Úgy értem... történjenek dolgok! Ha nincs ötleted, inkább ne írj, de ne teljen el azzal egy fejezet, pláne egy blogindító fejezet, hogy elmentem a suliba, nem történt semmi, vége lett az óráknak, délután hazajöttem, megint nem történt semmi. Aztán kérdezgeted, hogy jó-e a blogod, és várod az olvasókat. Megterveztük a történet menetét, megbeszéltük, hogy van ok-okozat és honnan-hova, úgyhogy a bejegyzéseid mindegyikébe tegyél valami történést, vagy ha épp nem történik semmi, annak is legyen magyarázata. Mint amikor Harry Potter a második könyv elején egy levelet sem kapott a barátaitól. Azért nem kapott, mert Dobby ellopta őket. Nem történik épp semmi a fejezetedben? Szóljon erről az epizód: miért is nem történik semmi? Ez így túl unalmas, valami történjen, valamit csinálni kellene. Meglehet, hogy ez veszi rá a főhőst arra, hogy lépjen. De. Ez esetben a folytatásban igenis, lépjen a főhős.
Ugyanígy, a leírásaid is legyenek tartalmasak, szép, kerek mondatok, akár mondatonként is szépen átvezetve egymásba. Egy történetet mesélsz, és nem tényeket közölsz ugyebár. Írd le nyugodtan hosszan a dolgot, minimum 1000 szó, de az csak az abszolút kezdőknek követelmény.
A fejezetnek egyszer vége szakad, s érdemes jól befejezni. A vágás, vagyis az egyik fejezet vége és következő eleje legyen mindig úgy elhelyezve, hogy egyrészt lezárás legyen, másrészt, valami újat kezdjen el, de legalábbis folytatást várjon az olvasód, hisz a következő fejezetben többet tudhat meg erről. Lehet ez akár egy konkrét párbeszéd közepe is, amennyiben a fejezet utolsó mondatával valaki megvilágosodik, és közli, hogy "Tudom már! Ez meg az!" A következő fejezetet pedig kezdheted úgy, hogy a másik rákérdez, a megvilágosodott szereplő pedig kifejti, mire is gondolt. Egy-egy ilyen jó fejezetvágás letehetetlenné varázsolhat egy-egy jó könyvet is. A lényeg, hogy olyan mondattal zárd le, amely érdekessé teszi a folytatást, a maga módján mégis lezárt lesz a fejezeted tőle. Az említett példámban maga a tény, hogy a karakter hirtelen megtalálja a megoldást, amit addig kerestek, egyfajta pontot tesz a mondat végére, lezárttá teszi az epizódot akkor is, ha valójában épp elindítottad ezzel a mondattal a következőt.
Van egy szintje az írásnak, ha már az eddigiek jól mennek, ám ezt gyakorolhatod akkor is, ha a történetvezetést vagy a történet tervezését tanulod épp. Ezek ugyanis már olyasmik, amikkel olvasmányossá és széppé teheted a fogalmazásaidat, és ilyesmi. Ez a szint már-már költészet.
Unalmas és egysíkú marad az írásod, ha folyton ugyanazokat a szavakat használod. Figyelj rá, hogy zavaró közelségben ne maradjon két azonos szó, az egyiket legalább fogalmazd át! Ez alól egyetlen kivétel a nyomatékosítás, ahol pont emiatt ismételgeted a szót, nyomatékot adva ezzel neki.
Ha ezeket használod, ráadásul kreatívan és ötletesen, feldobhatod vele a leírásaidat. Adott helyzetben sokkal könnyebb már a klasszikus, szólásmondásos hasonlatokkal leírni egy-egy jelenetet (pl. csak nézett rám, mint borjú az új kapura), de feltalálhatsz sajátos, jópofa képeket is (pl. a mély csöndben megszólalt a mobiltelefonom, mert elfelejtetem kikapcsolni. Úgy éreztem, mintha ezer mentő riasztózna a táskámból épp!)
Természetesen tartsd észben, hogy a kevesebb néha több, nem szabad túlzásba esni!
Az egyik kedvenc költői eszközöm a megszemélyesítés. Legyen szó a nyári hajnalról az Omnia reklámban, aki bebújik melléd a takaró alá (valami gyönyörű az a szöveg, máig nagy kedvencem), vagy egyszerűen csak a mobiltelefonról, amely rezgőre volt állítva, ezért épp táncra kelt az asztalon, vészesen keringőzve annak széle felé, mintha tátongó szakadékba akarna forogni. Ezzel olyan elképesztően gyönyörű írásokat lehet alkotni, hogy azt elmondani nem lehet! Az élettelen tárgyaktól kezdve a fogalmakon át, bármit is személyesítesz meg, lehetőségek már-már végtelen tárháza nyílik előtted arra, hogy roppant érzékletesen fogalmazhasd meg az adott eseményeket.
Egy roppant fontos része az írásnak a karakteralkotás, ami leginkább a jellemfejlődés megalapozása, és a konfliktusra is épül. Haladjunk tehát sorban.
Lényegében ez viszi előre a történetet. Mindig van konfliktus, ezt irodalomórán is tanítják, ez a történetnek a legfontosabb eleme. Konfliktus nélkül a szereplők csak tengenének-lengenének, és nem történne semmi. Így tehát, amikor a történet lényegét kitalálod, mindig kell valami konfliktus, ami miatt számít maga a sztori. Az, hogy változással kezdődik, egy része csak, egy indulás, de ez a változás szokta elhozni magát a konfliktust. De mi is az a konfliktus? Nézzünk egy példát, egy kis Disney-stílusban.
Többféle konfliktus is van, ezáltal pedig a lehetőségek tárháza szinte végtelen. Felsorolok néhányat, s példákat is igyekszem hozni rá:
Mint mondtam, a jellemek roppant fontosak, a konfliktusokkal mindenképpen össze kell dolgozniuk. Az ellentétes személyiségekhez és a belső konfliktusokhoz is jól megtervezett jellemek kellenek, hisz hová lenne a sztori, ha a vén nőszemély annyira szívén viselte volna a beteg királynő sorsát, hogy ő maga viszi el a virágot neki, vagy ha Elsa nem bizonytalanodik el, s nem kezdi el a félelme lassanként maga alá gyűrni? Mi lett volna, ha Gaston nem egy beképzelt bunkó, hanem kedves, odaadó, barátságos fickó, aki vagy tényleg megtetszik Belle-nek, vagy ha nem, akkor is roppant megértően nekiáll másik lányt keresni? Ugye, hogy nem lenne semmi?
Emellett pedig roppant fontos az is, hogy a jellemek sosem tökéletesek. Mindenkinek kell valami stikli, valami tökéletlenség, egy rossz tulajdonság, amitől érdekes lesz maga a figura is, és az olvasók azonosulni tudnak vele. Abban nincs semmi érdekes, ha valaki tökéletes, semmilyen jellemhibája nincs, esetleg gazdag is és bármit megkap a gazdag szüleitől, akik viszont nem hanyagolják el, hanem foglalkoznak vele, figyelnek rá, szeretik, stb. Az élet nem tökéletes, mindennek és mindenkinek van előnye és hátránya, egy-egy karaktert pedig pont a hátrány tesz érdekessé! Én például, ha legyőzhetetlen karaktert látok, mindig azon töröm a fejem, hogy vajon, merre lehet a gyenge pontja? Vajon hol van az az apró pont, amit ha megpöckölök, összedől minden, mint valami kártyavár? Hol az Achilles-sarok?
Helyesírás
A helyesírás roppant fontos. Elég zavaró, ha azt látni, hogy "fojtatom", vagy "tetcik", hadd ne soroljam a többit. Ha ezeket a dolgokat képtelen vagy megtanulni, akkor legalább egy helyesírási kézikönyvet vegyél magad mellé, és ellenőrizd, vagy wordben írd, és ellenőriztesd a dolgot (bár az sem százas), szóval nézz utána, hogy mit hogyan kéne írni! Aki erre sem képes, annak a blogja igénytelennek fog kinézni, és roppant zavarónak érzik majd az olvasók az állandó hibákat.
Központozás
Már első osztályban megtanultuk a pont, vessző, kérdőjel és felkiáltójel használatának szabályait, ha nem vagy biztos benne, nézd át ezt a tananyagot is. Ha rosszul használod az írásjeleket, akkor egészen máshogy fog hatni a mondat értelme, ha pedig kihagyod a vesszőket, vagy épp túl sokat teszel ki, a szöveg túlzottan egybeolvad, vagy értelmét veszti.
Íráskép
Fontos, hogy az írásod szépen tagolt és jól átlátható legyen. Ha valaki beszélni kezd, azt új sorban kezded, gondolatjellel (blogon jobb híján kötőjellel), ha pedig írói megjegyzést szúrsz közbe, s azt ugyanabban a sorban folytatod, gondolatjellel választva el a karakter beszédétől, akkor csak abban az esetben folytatod a következő megszólalást ugyanazon sorban, ha az adott karakter folytatja a beszédet. Ha viszont új karakter szólal meg, azt mindenképp új sorba kezdd!
Bővebb tudnivalókat a külalakról és annak részleteiről ide kattintva találhatsz!
Rövidítések mellőzése
Láttam már olyat, hogy a netes szleng rövidítéseket használta valaki egy blog írásában, ami véleményem szerint egyenesen katasztrófa. Ha a karakter szeret szlengekben beszélni, az egy dolog, de az írásban nem szép a "vagyok" szó "vok" rövidítése, a "férfi" helyett a "ffi" használata, vagy a "még 1x" írása a "még egyszer" helyében. Ez nem a chat, ez irodalom, még akkor is, ha csak egy blog, a komolytalanabb netes diskurzusok rövidítései és számokkal való helyettesítések ebbe nem férnek bele. Ha szép írásképet akarsz, akkor az ilyeneket tedd el jó messzire, és eszedbe ne jusson használni, mert roppant csúnya!
Bővített mondatok
Az írásod sokkal szebb lesz, ha nem csak tőmondatokat használsz, és össze is kötöd őket. Elég unalmas azt olvasni, hogy "Felkeltem reggel. Észrevettem, hogy elaludtam. Gyorsan felöltöztem. Lementem a konyhába. Anya már kész volt a reggelivel. Gyorsan megettem. Elszaladtam az iskolába. Az órákon nem történt semmi. A szünet is unalmas volt. Délután találkoztam a barátnőmmel. Bementünk a plázába."
Egyrészt, maguk a tőmondatok túl egyszerűek, engem leginkább arra emlékeztet, amikor valaki teljesen unalmas hangon olvas fel egy szótárt. Kicsit bővítsd ki a mondatokat, vagy kösd össze őket, például így: "Felkeltem reggel, s észrevettem, hogy nem csörgött időben az órám. A fenébe, elaludtam! Sietve kaptam magamra valami használhatót, ami nálam meglepő, mert sosincs egy rongyom, amit felvegyek. A lépcsőfokokat kettesével szedve száguldottam le a konyhába, ahol anya már kész volt a reggelivel."
Még csak az események felénél járok, de már ugyanannyit írtam, ráadásul sokkal olvasmányosabb és izgalmasabb, ugye? Erről még később mondok komolyabb tanácsokat is, itt most alapjáraton a tőmondatok és egyszerű, szótárszintűen tárgyilagos mondatok elkerülésére hívom fel a figyelmed.
Összegzés
Ezek az alapszabályok egy blog esetében alapkövetelmények. Mondhatni, "kötelező" megfelelni nekik, ha jó blogot akarsz írni, ha pedig fejlődni szeretnél, vagy akár a komolyabb könyv írásával is szemezgetsz, az az első, hogy ezeket tökéletesíted az írásaidban. Minden más javítás ez után jöhet csak, amíg ezeket nem teljesíted, addig nincs miről beszélni.
Épp ezért, bár ígértem, hogy elolvasok blogokat, és adok tanácsokat, itt és most kijelentem, hogy ha ezeknek az alapoknak nem felel meg a blogod, akkor jobb, ha meg sem kérsz arra, hogy olvassam el és véleményezzem, mivel csak ugyanezt tudnám mondani, amit már itt is leírtam. Ha mégis felkérnél, esélyesen csak annyi választ kapnál tőlem, hogy ezt a részt olvasd el, és ha teljesítetted, akkor szólj, mert annyira sok blogíró van, hogy nincs időm mindenkiét egyenként elolvasni, és egyenként leírni neki ezeket.
Megjegyzés
Csak, hogy értsétek is a miérteket, és hogy ez miképp is működik a nagyvilágban: úgy hallottam, hogy amerikában valamelyik kiadó (vagy mind?) az alábbi módszerrel működik:
- Az első szinten elolvassák a könyv első oldalát. Csak egy oldalt, s nem többet. Ha tele van helyesírási hibákkal, hülyén van fogalmazva, vagy ilyesmi, tehát gyakorlatilag az itt leírt pontoknak sem felel meg, akkor visszadobják, ha megfelel, továbbküldik. Azzal nem foglalkoznak, hogy pontosan miről is szól, mert ha az első oldal is hemzseg a hibáktól, túl sok munka lenne kijavítani.
- Ha egy könyv ezen továbbment, ott már többet olvasnak belőle, azt hiszem, talán 10 oldalt. Itt már foglalkoznak a történettel, de már más szemszögből: megnézik, hogy milyen a kezdés, felkelti-e az érdeklődést a történet iránt, és ilyesmi.
Gyakorlatilag kb. 4 lépcsőfok van, nem is emlékszem pontosan, mik is ezek, de mindig egyre inkább belemennek a történetbe, a végén már nagyon komolyan átnézik a regénynek valót. A lényeg itt az, hogy lehet akármilyen világsikerű a történeted, ha az első oldala nem megy át az első szűrőn, akkor tök mindegy. Ugyanezt csinálom én is a blogokkal, ha átjutottál az alapokon, akkor már foglalkozhatok veled komolyabban is.
Gyakori (odafigyelést igénylő) hibák
Az ezt követően felsorolt hibák többnyire gyakorlathiányból, figyelmetlenségből, vagy némi kavarodásból eredeztethetőek. Gyakorlatilag a legprofibb írók is belefuthatnak ezekbe, sőt, talán nincs is olyan író, aki ezt 100%-osan el tudná kerülni írás közben. Ráadásul néha még egy-egy újraolvasás közben is átcsúszhat a figyelmünk fölötte, hiszen mi már tudjuk, mit írtunk, s megesik, hogy az agyunk annyira automatikusan korrigál, hogy meg sem látjuk a hibát emiatt. Ezért szokás lektort vagy korrektort tartani, vagyis olyan személyt, aki átolvassa az írásod, és szól, ha valami nem stimmel, vagy egész egyszerűen kijavítja szépen. Lássuk hát, mik is ezek a hibák?
Időkeverés
Mint bizonyára tudjátok, vannak olyan regények, írások, ahol visszaelmékezésként, múlt időben meséli el a mesélő az eseményeket (így történt ez meg az), és vannak, ahol jelen időben zajlik a leírás is (ez a ritkább eset, mert azt mondja, most épp ez zajlik, és valaki ezt csinálja, azt csinálja). Mindkettőnek van előnye és hátránya, amit majd később mondok el, és vannak, akik mindkét időt használják párhuzamosan, csak épp két különböző történetnél. Vagyis, az egyiket jelen időben írják, a másikat múltban. Főleg jelenből múltba könnyű átcsusszanni viszont, mert a buksinknak a mesélés esik jobban, ha fogalmaz, és az életben is gyakrabban mondogatjuk, hogy valaki a múltkor ezt és ezt csinálta, a kommentátorokon kívül talán senki sem szokta mondogatni, hogy épp most mi történik. Épp ezért, főleg a jelen idő esetében kell nagyon figyelni arra, hogy ne válts időt a leírásaidnál, és ne kezdj el múlt időben írni. Ám mielőtt elhamarkodottan úgy döntenél, hogy ezt elkerülendő, sosem írsz jelen időben, előbb nézd meg a későbbi érveimet erre, hiszen van előnye a jelen idős írásnak is. ;)
Megjegyzés: Mikor ezt a részt írtam, már észrevettem, hogy ebbe a hibába én is belecsúsztam. A harmadik fejezetet például javíthatom teljes egészében, mert sikerült múltban írnom az egészet. ^^'
Értelmetlen mondatok, megfogalmazások
Ezek leginkább akkor fordulnak elő, ha sietünk, emiatt kihagyunk egy-két szót, vagy valahogy összemosunk kettőt, és máris kész a nyelvújítás. Ám az is gyakori, hogy egy mondat egyik felét átfogalmazzuk, de egy másik részen elfelejtünk javítani egy szóvégződést, ezáltal gyakorlatilag értelmetlenné válik a mondat, vagy legalábbis feltűnően hibássá. Nem kell aggódni, az ilyeneket már az első újraolvasásnál kiszúrhatod, vagy elég, ha az olvasód bemásolja a mondatot egy neked írt üzenetbe, és máris látni fogod, mi a hiba. Épp ezért egy átolvasás pillanatok alatt megoldja ezt.
Túlzott szóismétlés
A profik igyekeznek szinte 0-ra redukálni az esetleges szóismétléseket, de még nekik sem megy mindig. Ám az, ha egy mondaton belül, vagy egy-két mondattal később megismétlődik egy szó, még roppant zavaró lehet, ráadásul nem túl változatos, ha egy csoportos beszélgetés leírásakor minden megszólalás után a "mondta Iksz Ipszilon" fordulattal jelzed, kinek a szavai voltak az épp olvasottak. Erre vannak a szinonimák: válaszolta, felelte, szólalt meg, sőt, alkalomadtán még azt is írhatod, hogy "- Fúj, ez nagyon büdös! - fintorgott Júlia, még az orrát is befogta". Ebben a példamondatban nem is hangzik el olyan kifejezés, ami a beszéd szinonimájának számítana, mégis egyértelmű, hogy a szavak a Júlia nevű karakter szájából hangzottak el. Ezzel a módszerrel könnyedén elkerülhetjük a zavaró szóismétléseket, és igen változatos nyelvezettel örvendeztethetjük meg kedves olvasóinkat. Persze, nem kell csak amiatt teljesen kicsavarni egy szép mondatot, hogy ne ismételj meg ezáltal egy szót, ami öt mondattal korábban is felbukkant (vagy pl. azonos mondatban, mint ahogy ebben is szerepel immáron negyedjére a "mondat" szó), hiszen itt nehéz is lenne jól körülírni a dolgot, ráadásul nem is olyan zavaró, mint az, hogy a szobában minden tárgy itt volt, vagy ott volt.
Összegzés
Ne ijedj meg a hibáktól. Ahogy fentebb is írtam, még a legjobbak is belefuthatnak ebbe, ami persze, nem azt jelenti, hogy teljesen elengedheted magad, majd a lektor javítja, elvégre a korrektúra lényege a kis hibák helyrepakolása, és nem a teljes írás átfogalmazása. Ha hibáztál, hát na bumm, előfordul, kijavítod, ebben nincs semmi tragédia. Legalábbis addig, amíg igenis, törekszel a hibák lecsökkentésére és kijavítására, és nem teszel rájuk nagy ívben.
Lelki felkészülés
Akár hiszed, akár nem, lelkileg fel kell készülni a blogod történetének megírására is, és a publikálásra is. Hogy miért?
Felkészülés az írásra
Az írás a művészet egyik formája. Még ha blogot is írsz, a te blogod nem egy online, nyilvános napló, ahová azt írod le, hogy mi történt veled aznap a suliban, hanem egy folytatásos történet, amire jó, ha ráhangolódsz. Egy kicsit éld át a történetet, a szereplők gondolkodásmódját és érzéseit, mert minél többet foglalkozol ezzel, s minél jobban belemész a karaktereid jellemeibe, s abba, hogy a zajló események milyen módon formálják a karaktereket, annál hitelesebb lesz az írásod, ráadásul sokan bizonyára könnyebben is azonosulnak a karaktereiddel így. Vagyis, nem csak kidolgoznod kell a karakterek jellemeit, hanem érezni, átérezni, és az események menetével formálni is szépen.
Felkészülés a publikálásra
Manapság komoly probléma, hogy sokan nem tudják fogadni az építő jellegű kritikát sem. Ahogy korábban írtam, a hiba nem tragédia. Mindenkivel előfordul, még a legjobbakkal is. Ha pedig kezdő blogíró vagy, és olyan ember is ránéz az írásaidra, aki már előrébb tart az úton, ő valószínűleg nem azt fogja mondani, hogy "juj, de izgi, folytit", hanem felhívja a figyelmed olyasmi hibákra, amiket pl. fentebb felsoroltam, és megoldási javaslatokat tesz rá. És főleg ez utóbbi fontos. A valódi kritika mindig épít. Az "ez egy kalap trágya" legfeljebb fikázás, vagy egy nem túl rózsás vélemény alpári és kulturálatlan kifejezése. A kritika legfeljebb annyit mond, hogy "a központozásodon még van mit javítani, ha nem vagy biztos az írásjelekben, akkor ez meg ez a helyesírási szabály elég jól elmondja a rendszerét, vagy kérj meg valakit, hogy javítsa azt az egy-két kihagyott vesszőt, és a mondatvégi írásjeleket". Ebben ugyan, szerepel a hiba, de rögtön ott a megoldási javaslat is.
Így tehát, roppant fontos, hogy már a publikálásod pillanatában megértsd, hogy a hibák arra vannak, hogy tanulj belőlük, s ha hibázol, ott még nincs vége a világnak. Az csak egy jel, ami megmutatja, mire kell figyelned ez után, mit kell még megtanulnod, hisz jó pap is holtig tanul. Merj hibázni, merd elfogadni a hibáid és kijavítani, és ami a legfontosabb: igyekezz tanulni belőlük. Aki kritikát mond (hangsúlyozom, kritikát), az nem ellened van, hanem melletted, neked akar segíteni, hogy tanulj belőle, hogy kijavítsd és fejlődj, hogy ezzel is jobbá válj. Köszönd meg neki szépen a segítséget, és javítsd, de csak akkor, ha te is hibának érzed, hisz meglehet, hogy amit nehezményeznek az írásodban, azt szándékosan követted el (pl. egy váratlan fordulat).
Persze, a "tök jó, írj még" típusú hozzászólások is fontosak emellett, hisz bár a hibáidra nem hívják fel a figyelmet, de lelkesítenek a folytatáshoz!
Bárki véleményezheti
Ha valamit publikussá teszel, pl. megosztod Facebookon, vagy egyszerűen csak a kereső megtalálja, azzal bárki elolvashatja azt, és természetesen, bárkinek joga is van hozzászólni, kritizálni, elvégre logikusan feltételezik, hogy azért mutattad meg az írást, mert érdekel a többiek véleménye. Épp ezért kell megtanulnod elfogadni a kritikát, hisz nem csak azt fogják mondani, hogy de jó de jó, hanem igenis, lesz, aki tanácsokat is ad, és komolyabb kritikát ír az íráshoz. Ha szeretnéd elkerülni, hogy kvázi vadidegenek is véleményezzék a történetedet, akkor ne oszd meg a blogodat több ezer főt számláló csoportokban, arra várva, hogy majd mindenki csak körbeimádni fogja, mert nem fogja. Lesz, aki beleköt, s még az is lehet, hogy valaki tényleg csak irigységből köt bele, mert ha lehúzhatja az írásod, úgy fogja érezni, hogy ő sokkal jobbat produkál a tiédnél, pedig messze elmarad mögötted. Az ilyen emberek esélyesen a "kalaptrágya" típusú véleményt fogják hangoztatni, de ezekkel nem kell foglalkozni. Ha viszont neked bőven elég az, hogy a barátaidnak tetszik, s nem baj, hogy más nem olvasta el, akkor épp elég nekik megmutatni, hisz az ő szórakoztatásuk a cél ez esetben.
Összegzés
Az írás, még ha "csak" egy blogsztori is, elég kemény meló, lelki értelemben véve is, ha tényleg jól akarod csinálni, és továbbjutni annál, hogy néhány osztálytársad, vagy barátnőd, esetleg korodbéli lány olvasgatja, és buzdít a folytatásra. Ha tényleg komolyan is szeretnél írni, akkor foglalkozz vele aktívan, odafigyelve, tanulva. A rút kiskacsák is hattyúvá fejlődhetnek pár hét alatt.
A blog tervezése, elkezdése
Ahhoz, hogy belekezdj egy blogba, nem árt egy alapkoncepció, egy terv, egy írásstílus, az elkövetkezendőkben erről lesz szó.
A cím
A címválasztás igen fontos. Manapság főleg Miharu Csoportjában látom a különböző képes történeteknél, hogy "xy élete", "egy különleges lány története", "xy különleges élete". Számomra pl. nem túl érdekes egy nyolcvanadik ilyen címmel megáldott történet, elvégre nem mond semmit arról, hogy konkrétan miről szól a dolog. Megtudhatom, hogy 1. mi a főszereplő neve, 2. az ő életéről szól, 3. valami különleges ebben (elárulom, pont attól nem lesz különleges, ha odaírod, hogy különleges...), de hogy ez a különleges mit is takar, az már rejtély, és maga a szó elég tág fogalmakat rejt. Mármint, lehet, hogy azért különleges, mert ő vámpír, ez esetben pedig nem érdekel a történet, de lehet azért különleges, mert egy roppant kreatív lány, aki sokat alkot, és az alkotásain keresztül kerül közel élete szerelméhez, ami mondjuk elég érdekes lehet ahhoz, hogy el akarjam olvasni.
Milyen tehát a jó cím?
Árulkodó. Legalábbis blog, történet esetében. Például, van egy helyszín, ahol csoportosulnak a főbb szereplők, egyfajta törzshely, ennek a helynek a neve is lehet a címe a történetnek. (Pl. Vércukor kávézó, ami a vámpírok közkedvelt helye, ezáltal főszereplőink is előszeretettel látogatják, vagy mondjuk Szivárvány Tisztás, ahol a csillámpónik laknak.) Lehet a cím valami melléknév, fogalom, vagy más egyéb is. A lényeg, hogy árulkodjon kicsit a történetről, de emellett legyen figyelemfelkeltő, és rövid! A "Kovács Jutka, különleges angyallány varázslatosan mesés élete" címre ránézni is fáj, nemhogy a kifejezéseket végigolvasni. Ezzel szemben, ha az "Angyalvarázs" kifejezést használod, az velős, két valóban lényeges kifejezés belekerült (az angyal és a varázslat), tömör, de sokatmondó, és felkeltheti mások érdeklődését. De ha pl. egy Castieles történetet akarsz írni, és fontosnak tartod, hogy közöld, a vörös is benne van a sztoridban, válassz olyan címet, ami egyértelműen utal erre, és nem a "Szerelmem, Castiel" kategória. Lehet ilyenkor pl. a "Vörös Árnyék" címet választani, amely esetében természetesen javasolt, hogy Castiel valahogy "árnyékszerű" legyen.
Egyedül a novellaírás kivétel ebben a tekintetben, mivel annál gyakori és kedvelt elem, hogy a cím a novella végéhez, annak csattanójához, vagy utolsó néhány mondatához köthető. (Életem első novellája iskolai fogalmazás volt, Elvitte a szél címmel, ezt a tanár adta meg előre. Egy dolgot tudtam biztosra, azt, hogy a történet végén fogja a szél elvinni valami katasztrófának a maradványait. A történet végül egy régi, falusi tanyán játszódik, tele vidámsággal, ám a ház felgyullad, s mivel messze a kút, mindenük leég. A szél pedig feltámadt, és a hamut elvitte. "Elvitte a hamut, és vele együtt egész eddigi életünket." - hangzik az utolsó mondat. A szél, és az, hogy valamit elvisz, tehát csak itt jelenik meg, a cím az utolsó két mondatnál kap értelmet, viszont hasonló történetnél, novellánál nagyon ütős hatást kelt. )
A Főszereplő
Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a történeteknek a főszereplő az egyik leglényegesebb pontja. Általában az emberek azon történeteket szeretik, amelyeknek a főszereplőit meg tudják kedvelni a maguk módján. Persze, van olyan történet a világon, amit imádnak, de a főszereplőt utálják, ahhoz viszont, hogy egy olvasót érdekeljen az a történet, amelynek főszereplőjét legszívesebben orron gyűrné, akárhányszor megnyilvánul, magának a történetnek elsöprően fergetegesnek kell lennie. Egy ilyen történet megírása szerintem inkább annak kihívás, aki már tényleg olyan szinten van, ahol enélkül túl snassznak érezné a dolgot. Aki épp csak blogírás szintjén kacsintgat az írás felé, az még ne próbáljon meg inkább ilyen extrákat belevinni, szóval te is maradj inkább a szerethető főszereplőnél.
Természetesen több főszereplője is lehet a történetnek. A lényeg, hogy mindegyik különálló jellem legyen, és kellően sokoldalú legyen a fő csapatod, hisz a sokszínűség fogja érdekessé tenni őket. Jó lehetőség az, ha pl. két főszereplő esetében a jellemeik teljesen ellentétesek, mégis van bennük valami közös pont, vagy épp kényszerből muszáj valamin együtt dolgozniuk, esetleg egymásra vannak utalva, de erről majd később. A lényeg most egy jól kitalált alapjellem, beszédstílus, viselkedés, hisz elsősorban ezek jelennek majd meg az írásodban. Az pedig jó, ha a jellemével sok olvasód tud azonosulni valamiért.
Honnan?
Roppant fontos még a történet kiindulópontja. Honnan indul a sztori? A legtöbb történet valami változással kezdődik. Persze, hisz ha történik veled valami, az valahol elkezdődik, s általában ez egy kis apróság is lehet, de változást hoz az életedbe. Azon nincs mit mesélni, hogy minden ugyanolyan, s őszintén szólva, nem is igazán érdekes, ha valaki ugyanúgy éli iskolai napjait, mint bármikor máskor és bárki más. Nézz meg akármilyen történetet, legyen az film, regény vagy sorozat, mindegyik egy változással indul. Harry Potter megtudja, hogy varázsló, és új iskolába kerül be, a Csábításból Jeles történetében is te vagy az új diák, új iskolában. Bilbóhoz egyszer csak beállít Gandalf, majd a törpék, és új útra indul, ez az ő történetének kezdete. Később, amikor rábízza a gyűrűt Frodóra, az már Frodó történetét indítja el. Vagy hogy rátérjek a klasszikusokra, Hófehérkét először nevezi a királynő tükre szebbnek a királynőnél, ezért akarják megölni, a kis hableány kiment egy fuldokló herceget a vízből, s beleszeret, Csipkerózsikát pedig születésekor megátkozzák.
Persze, nem indul minden történet azonnal a változással, hisz többnyire kell egy bevezető, amely bemutatja a főbb tudnivalókat, ám van olyan történetvezetés, amely szinte rögtön valami ütős és megrázó eseménnyel indít, s utána derül ki egy-két visszaemlékezés folytán, hogy honnan is indult el az egész? Ám ennek az elképzelése is a tervezés folyamatát képzi, s tekintve, hogy épp blogokhoz adok tanácsot, úgy hiszem, egy blog esetében az a legjobb, ha rögtön egy ütős változással indítasz, valamivel, amire felfigyelnek, ami felkelti az érdeklődést. Ezen a blogon pl. én elég rövid bejegyzéssel indítottam, amelyben megmutattam, hogy egy rocker lány egy régi kori, rózsaszín masnis egyenruhás iskolába kerül be. Ez már önmagában is érdekes lehet, pláne az, hogy ebben a környezetben mégis hogy fogja bírni? Ám regényem, a Más-világ prológusa egy roppant ütős prológussal kezd, amely gyakorlatilag fenekestül felforgatja a főszereplő világát. Sok más történetet kezdtem el írni, de mindegyik egy komoly változással indult.
Hová?
Amellett, hogy a történeted valahol elkezdődik, valahol véget is kell érnie, s nem csak ez a két rész számít, hanem maga az út is. Nem kell előre tudnod a részleteket, elég, ha azt tudod, hová akarsz majd kilyukadni a történettel, s nagyjából min kell ehhez átesnie a karakterednek. Lehet ez egy kincskereső csapat története, akik elindulnak valamiért, sok akadályon jutnak át, hogy végül megtalálják a kincset, amiért indultak, vagy épp arra jöjjenek rá, hogy a valódi kincs az a sok tapasztalat és tanulás, amire az ide vezető úton tettek szert, de szólhat arról is a történet, milyen lépésekkel győzte le végül a szereplő valamelyik félelmét, vagy akár az összeset. Ugyanakkor, szólhat mindez egy lányról, aki épp most kezdett el a Sweet Amorisba járni, mint új diák, s különböző eseményeknek és beszélgetéseknek köszönhetően egyszer csak összejön egy neki tetsző sráccal, vagy akár egy srác története is lehet ugyanazon iskolából, akinek megszokott életét fenekestül felforgatja egy új diáklány, akibe szépen lassan beleszeret.
Írásmód
Többféle írásmód is van. Írhatod a történetedet E/1 személyben (ez esetben én, a főszereplő mesélem el, hogy mi történik vagy épp mi történt velem), vagy E/3 személyben (ez esetben a főszereplőm, XY ezt és azt éli át, én pedig elmondom a történetet). Írhatod múlt időben, vagy jelenben. És ez még csak a felszín! Ám nézzük meg a négy verziót:
- E/1 jelen: Én kommentálom a jelen eseményeket. Mármint jön az a fruska, és beszól nekem, hát micsoda dolog már ez! Szóval látod, úgy hangzik, mintha az eseményeket az én gondolataimból olvasnád ki, és így tudnád meg, hogy mi történik velem.
- E/1 múlt: Azt mondom, hogy mi történt ma velem. Mármint tudod, jött az a fruska, és beszólt nekem, én meg csak lestem, hogy ez micsoda dolog. Ez az írásmód úgy hangzik, mintha naplót írnék, s annak mesélnék el mindent, ami ma történt velem, vagy valaki megkérdezné, mi volt ma, én pedig elmondom neki a fontosabb eseményeket.
- E/3 jelen: Egy külső személy meséli el a lány történetét. Mármint jön egy másik lány, mond neki valamit, ő pedig nagyon felháborodni látszik ezen. Ez az írásmód jóval tárgyilagosabb, hisz ez esetben én a kívülálló vagyok, aki csak elmondja, hogy mi történik.
- E/3 múlt: Külső személy, de nem a jelen történéseit meséli, hanem a múltét. Ez régmúlt esemény is lehet. Mármint jött egy másik lány, és mondott neki valamit, ő pedig nagyon felháborodott ezen. Ez az írásmód szintén tárgyilagos, ám inkább arra emlékeztet, amikor este ülünk a tábortűz körül, s elmesélek egy legendát a távoli múltból, ami egy nagy hőssel történt meg, épp ennek a tónak a partján.
- E/1: Előnye, hogy könnyű beleélni magad, és rizsázni. A leírás lényegében a főszereplőd véleménye, vagyis a tiéd. Ha így írsz, a felháborító részeket nyugodtan írhatod felháborodottan, a lesajnálást lesajnáló hangnemben. Ha pedig valamit nehéz kimondanod, az a megfogalmazásból is érezhető. Minden leírásodban benne lesznek a főszereplőd, az elbeszélő érzései, ami sokkal mélyebb belátást enged a jellemébe és gondolkodásmódjába, ám el is zár bizonyos külső információkat. Vagyis, meglehet, hogy a karakter valamiben téved, vagy átverték, ám ezt nem fogja azonnal tudni, csak akkor, ha rájön, vagy ráébresztik. Épp ezért, az olvasó is csak akkor ismeri meg az információkat, legalábbis jó esetben. Ha az olvasód jóval hamarabb rájön arra, amire a karakterednek rá kellene jönnie, hülyének fog tűnni, ezzel pl. óvatosan kell bánni. Illetve, mivel ez az írásmód erőteljesen támaszkodik a főszereplő jellemére, jó, ha a jelleme megfelelő, jól kidolgozott, és roppantmód szimpatikus az olvasóknak. Pl. lehet jól kidolgozott karakter egy drámakirálynő, és főszereplőnek is lehet jó választás, ám ha minden leírás arról szól, hogy ő milyen drámaian fogja fel a dolgokat, az lehet, hogy egy kicsit erős lesz egy-két olvasónak. Az ilyet akkor lehet jól csinálni, ha képes vagy önkritikát vinni a dologba a karakter részéről, és/vagy megfelelően viccesen előadni a szélsőséges jellemet.
- E/3: Könnyű tárgyilagosnak maradni benne, vagy kívülállónak. Míg E/1 esetében legfeljebb önkritikával bírálhatod a főszereplődet, addig egy mesélői szemszögből már könnyebb kritizálni a karaktered jellemét és gondolkodásmódját. Érzékeltetheted azt is, ha pl. bedőlt egy ócska trükknek. Ám a jellem maga esetleg kevésbé jön át, hisz nem az ő véleményével, az ő szemén át látjuk a történetet, hanem kívülről elbeszélve. Ráadásul nem feltétlen könnyebb megtartani a kívülálló tárgyilagosságát egy történetben.
- Jelen idő: Mivel regényekben és hasonló írásokban elég ritka, ezért ritkán használják. Az ember agya ugyan jobban érti a jelen idejű dolgokat (legalábbis ha róla van szó), mégis, egy-egy elmondott történetet automatikusan múlt időbe szeretnénk helyezni, hisz elég ritkán kommentáljuk folyamatosan a jelen eseményeket. Ráadásul aki jelenben ír, annak eléggé oda is kell figyelnie, mert könnyen átcsúszhat múlt időbe a leírása.
- Múlt idő: Előnye tehát az, hogy alapjáraton könnyebben írunk múlt időben. Hátránya viszont, hogy sok a szóismétlés lehetősége (volt, lett volna, stb.), ezért macerásabb is megfogalmazni a dolgokat, és néha roppant különös barokk körmondatok kellenek ahhoz, hogy valamit megfogalmazz szépen. Hasonlatos ez a "tetszik tudni" szóhasználathoz magázás közben, néha egészen macerás, vagy már-már lehetetlen elmondani azt, amit akarsz. Emellett a múlt idő hátránya az is, hogy a magyarban már nincs háromféle múlt, mint a németben pl., ezért elég nehéz egy eleve múlt időben íródott szövegben érzékeltetni, hogy "ez az esemény a történet ideje előtt történt", a jelen időben viszont épp elég, ha múlt időre váltasz, már mindenki tudni fogja, hogy az egy megtörtént esemény.
Felkészülés a részletekre
Van, hogy a történet olyan irányt vesz, vagy alapból olyasmiről szól, amihez nincs teljes mértékben elég élettapasztalatod, ismereted. Ez nem akkora gond, és nem is vethető senki szemére, hiszen egy tizenéves lány (pláne egy tizenéves fiú!) remélhetőleg még nem tudja azt, hogy milyen érzés terhesnek lenni, és megszülni egy gyereket. Ugyanakkor nem muszáj megölnöd valakit ahhoz, hogy megírj egy jó krimit, amiben a "tökéletes gyilkosság" mégsem annyira tökéletes, és nem kell szárnyakat növesztened, hogy tudd, miképpen repülnek a madarak. Ám az ismeretanyagok jól jönnek, amit ma már, a Google világában elég könnyű megkeresni, legalábbis a nagyobb, esetleg felszínesebb témákat illetően, ha pedig nagyon biztosra akarsz menni, jöhet a személyesebb, részletesebb kutatás, aminek pozitívuma, hogy jó történetet fogsz írni, ami reális és korrekt, emellett pedig még tanulsz is belőle valamit. Így tehát, ha a főszereplőd esetleg teherbe esne, és gyereket szül, érdemes a kismamás blogokat, fórumokat, orvosi tájékoztatókat végigböngészned, a gyilkosság esetében utánakeresni annak, hogy pl. a rendőrség hogy nyomoz, a kórboncnok miből mit állapíthat meg, esetleg a gyilkosság módjával kapcsolatban, melyik mennyire hatékony? Ez utóbbi mellé némi pszichológia sem árt, elvégre egy gyilkos és egy rendőr fejével is kell gondolkozni, ha pedig a repülésről akarsz leírást, azt elemezve, milyen mozgást végez a szárnya a felszálló madárnak (és a teste is), ajánlható a lassított felvételeket böngészni, amelyek felszálló madarak mozdulatait mutatják be.
Érdemes komolyabban belemenni egy-egy ilyen kutatásba, mert tényleg visszahozza a belefektetett energiát.
A blog írása
Miután ennyit terveztük az írást, végre bele is kezdhetünk. Juj, de jó, ugye? Tudjuk már, hogy mivel is kezdjük a dolgot, ki a főszereplő, mi az alap, van írásképünk, és nem vétünk más helyesírási hibákat sem. Ideje kicsit komolyabb dolgokat vinni az írás folyamatába, amivel tényleg profi íróknak tűnhetünk!
Átvezetések, apróbb tervezések
Elkezdjük a blog első postját, tudjuk már, hogy nagyjából miről akarunk beszélni itt, ugye? Mármint, pár dolgot mindenképp be kell mutatnunk a történet elején, ezeket viszont nem összevissza, hanem egy jól megszervezett sorrendben kell előadnunk. Pont olyan asszociációs rendszerrel, ahogy gondolkodunk!
Mondok egy példát: az első bejegyzés többnyire arról szól, hogy az olvasónak bemutatjuk a karaktert. Ez épp olyan, mint amikor először találkozol valakivel, neki is bemutatkozol szépen. Nem feltétlen kell ennek formát adni (pl. Kiss Juliska vagyok, és az XY iskola Z osztályába járok, lakcímem ez meg az!), sőt, inkább úgy fogd ezt fel, mint valami ismerkedés (Szia, Peti vagyok - Én meg Juli - mesélj kicsit magadról!), ahol értelemszerűen azzal kezded, amit a legfontosabbnak tartasz. Például, ha a főszereplődnek a békés családi légkör és a kertvárosi ház a fontos, akkor először bizonyára arról fog beszélni, hogy milyen szép új kertes házba költöztek, a közelben erdők vannak ahol kirándulhat a családjával, és mesél a szülőkről, testvérekről. Ha viszont a ruhák, a bulik és természetesen a fiúk a legfontosabbak számára, akkor viszont azzal fogja kezdeni, hogy még nincs barátja, de örül, hogy a nagyvárosba költöztek, mert itt biztos többet fog bulizni a csajokkal, és reméli, hogy talál egy srácot, akivel összejöhetnek.
Persze, ezeknek a fontos dolgoknak nem mindig kell pozitívnak lenniük. Például, maradjunk annál a lánynál, aki boldog családra vágyik, ám apukája túl sokat dolgozik, anyukája pedig folyton ideges, mert a kisöccse egy kis átokfajzat, és ő túl engedékeny és nem elég következetes, ezért nem tudja megnevelni, az apjának menne, de folyton dolgozik. A lánynak hiányozni fog a vágyott családi idill, ahol minden reggel és este együtt ülnek az ebédlőasztal körül, és megbeszélik, mi történt aznap. Ilyen közös étkezések talán hétvégén, vagy havonta egyszer fordulnak elő a családjában, ám mivel ő erre vágyik minden nap, ezért nehezményezni fogja, hogy csak ilyen ritkán esik meg ilyesmi, és akkor sem tökéletes minden, mert a vasárnapi ebéd közepén is felhívhatják az apját a munkahelyről, stb. Vagyis: ami témával először kezded, főleg egy E/1-es elbeszélésnél, az olyasmi, ami a főszereplődnek roppant fontos, vagy igencsak jellemző rá (pl. erdőszerető karakter épp kirándul a fák közt, divatmániás karakter épp bevásárol a barátnőivel). Ez két okból is jó: egyrészt, máris megtudhatjuk, mit tart a karakter a legfontosabbnak, másrészt, aki szintén szereti ezt az elfoglaltságot, annak máris szimpatikus lesz a karakter, és tovább fog olvasni.
Az első témánk tehát megvan, s amikor ezt kivesézted, akkor szépen átvezetheted a következő témára. Az átvezetés viszont soha nem egyik mondatról a másikra zajlik. Vagyis, nincs olyan, hogy épp arról beszélsz, mennyire szeretsz az erdőben sétálni, majd a következő mondatban közlöd, hogy egyébként holnap moziba fogsz menni. Legfeljebb akkor, ha a karaktered gondolatmenete tényleg ennyire csapongó, de azt nem biztos, hogy tudják követni. Az emberek általában asszociálnak. Például felnézel az égre, látod a felhőket, és megállapítod, hogy vattacukor alakúak. Eszedbe jut, hogy szereted a vattacukrot, és rég ettél már valami édeset, vattacukrot pláne, legutóbb a strandon ettél nyáron, epreset, mert az a kedvenc gyümölcsöd. A gondolataid már a strandon vannak, és elmehetnek a strand emlékeinek irányába is, vagy épp remélheted, hogy az idén a barátokkal is el tudsz menni strandolni egy jót, amiről eszedbe jut, hogy a fürdőruhád elszakadt, venni kellene majd egy újat, de most nem pirosat, hanem lilát, és nem egyberészest, hanem bikinit. Elkezdtük az égre bámulásnál, és eljutottunk az új bikini vásárlásának gondolatához egy logikus láncon. Ha viszont azt írod, hogy felnézel az égre, és azon gondolkozol, hogy új bikinit kellene venni, annak se füle, se farka. Ehhez hasonlóan vezesd át a fontosabb események elmondását, kösd össze ezeket egymással, alkoss egy szép láncot, mert akkor folyamatos lesz az írás, és olvasmányos, ráadásul logikus is. Ráadásul lesz is mivel kitölteni az első fejezeted.
Rejtett információk
Fontos, hogy sok apró információt rejts el az írásodban. Példának hoznám fel rögtön az időjárást: ha közlöd, hogy 15° van, erős nyugati szél fúj, az ég borús, eső várható, az olyan, mint egy időjárásjelentés. Személytelen és uncsi. Ezzel szemben, ha a karaktered kilép az ajtón, s hajába kap a hűvös szél, ő megborzong, visszalép a kabátjáért, és inkább esernyőt is visz magával, mert borús az ég, azzal már egy leírásba becsempészted az időjárást. Ha a karaktered unottan bámulja az autóban ülve a lemenő napot, várva, hogy végre megérkezzenek, azzal szebben mondod el, hogy este van, mint azzal, hogy "ennyi az idő, már sötétedik". Ugyanígy, az előző példában például elrejtettem egy információt a kedvenc gyümölcsről a vattacukron keresztül.
A való életben rengeteg apró jel van, ami arra utal, hogy mit szeretnek mások. A barátaim sokszor lepődtek meg azon, hogy honnan tudom, hogy ez a kedvencük, nem is mondták, én pedig közöltem, hogy de igen, csak épp nem nyíltan. Például egyik barátnőm valóban nem mondta soha, hogy a vanília a kedvenc illata, ám egyik alkalommal vanília illatú testápolót használt, s mesélte, hogy ritkán használja, mert ezt kapta valakitől, aki tudta, hogy szereti, de fogalma sincs, hol lehet ilyet kapni, ezért nem akarja túl hamar elhasználni. Én pedig magamban felkiáltottam, hogy áhá, szóval a vaníliaillat a kedvence, és megjegyeztem. Amikor visszamondtam neki, mondta is, hogy tényleg beszéltünk erről, és mikre nem emlékszem. Ez lényegében egy valóéletbeli példa azokra az apró rejtett információkra, amik körülvesznek minket. A legtöbbször nem mondják ki kerek perec a szemedbe, hogy mit szeretnek és mit nem, de mindig találhatsz rá utalásokat. Ugyanilyen utalásokkal érdemes elrejtened azt, hogy mit is szeret a karaktered, hogy milyen az időjárás, és amit már az előző bekezdésben is írtam: hogy mit tart fontosnak. Amit fontosnak tart, arról beszél, amit nagyon fontosnak (esetleg annyira, hogy már idegesíti), arról sokat beszél, ami pedig egyáltalán nem érdekli, azt meg sem említi, elvégre eszébe sem jut.
Ok-okozat
Gyakran látom azt a hibát, hogy valaki szokásos módon a reggeli ébredéssel indítja a történetet, természetesen elalvással, ami alapjáraton nem baj. A baj az, hogy ezt követően felkap valamit, és elrohan az iskolába, vagy beszáll az autóba, gyorsan elviszik, és ennyi. Persze, ez még csak egy példa. Viszont... ha feldobsz egy labdát, akkor csapd is le azt. Az elalvásnak semmi értelme, ha nem tudod kihasználni. Mármint.. miért is alszik el egy karakter az első reggelen? Hogy legyen valami izgalom a dologban? Abban viszont nincs semmi izgalom, hogy gyorsan felkapja a ruháit és elszalad, majd beér a suliba, és tökjó. Az izgalom akkor van, ha pl. iskolába sietve nekimegy valakinek, vagy majdnem elüti egy autó. Nem. Valójában, ha a karakter elalszik reggel, annak oka van. Az ok pedig az, hogy az elalvás legyen az ok valami másra. Ez kicsit megint csak az átvezetésben említett lánc, csak itt láncreakció formájában. Maradjunk annál, hogy az iskolába sietve nekimegy valakinek, ez a valaki pedig pl. fontos személy a történetben. Lehet a későbbi szerelme, a későbbi ellensége, esetleg egy tanár, vagy akár egy zsebtolvaj, aki épp ellopja a tárcáját -> innen pedig vezethetjük tovább a sztorit: mivel nem vette észre, hogy ellopták a tárcáját, ezért nem tud magának ebédet venni, s a sietség miatt ideje sem volt reggelizni, mert így is késésben volt, szóval elég éhes, esetleg rosszul is lesz, stb. És ebből már megannyi helyzet hozható ki. Ez az alaphelyzet az ellopott tárcával és éhezéssel lehet, hogy nem történik meg, ha nem alszik el reggel a lány, hisz akkor reggelizik rendesen, nem rohan, esetleg apukája munkába menet elviszi kocsival, tehát a tárcája is megmarad. Ám én azt szeretném, ha egy ilyen helyzetbe kerülne, amikor se pénze, se rendes reggeli, mert a folytatáshoz szükségem van egy szegény, éhező lányra. Ehhez a helyzethez szükségem volt egy okra, amely magát a helyzetet létrehozta, ez pedig az elalvás ténye. Ha tovább akarom fűzni, előre és visszafelé is lehet, visszafelé nézve pl. mondhatom, hogy azért aludt el, mert este nem sikerült álomba merülnie. Erre megint találhatok számtalan okot.
Vagyis, az ok-okozat lényege a történetírásban, hogy ha valami szokatlan eseményt írsz a történetedbe, annak legyen valamiféle oka, vagy szerepe! Ha a karakter véletlenül összefut valakivel valahol, annak is adj valami okot! Ha mást nem, hát annyit, hogy a karaktered beszélget a másikkal egy kicsit, esetleg megtud róla valami fontosat, vagy csak megállapítja, hogy ő is biztos gyakran jár erre, és ilyesmik. Vagyis, csak azért, hogy valamit írj, még ne írj be egy jelenetet a sztoriba, aminek se füle, se farka, és te sem tudod, mit keres ott az a pár szó egyáltalán, mert ahhoz esetleg nem elég, hogy komolyabb értelme is legyen.
Folyamatosság
Bár már az átvezetés is biztosít némi folyamatosságot, itt most a történetvezetés folyamatosságáról lesz szó. Míg az átvezetésben inkább a gondolatok lánccá fűzéséről beszéltem, a folyamatosság már inkább az események egyfajta folytonosságát kéri. Mit is értek ez alatt? A nagyobb, "nincs ötletem, úgyhogy pár szóval letudom" ugrások mellőzését. Kicsiben és nagyban egyaránt.
Láttam már párszor olyanokat is, hogy két óra időtartam lett átugorva, kb. egy félmondattal, anélkül, hogy bármi kiderült volna. Például, ha két órán át dolgozol egy szobában egy másik emberrel, néha összenézhettek, néha váltotok pár szót. Nem kell, hogy különös dolog történjen, bár ez esetben is érdemes figyelni arra, hogy eleve ennek a két óra munkának legyen valamiféle ok-okozati összefüggése más eseményekkel (vagyis legyen előzménye és következménye), ha viszont tényleg nem történt semmi, akkor írj valamilyen általános dolgot: "ez a két óra egy pillanat alatt elröppent, hisz olyasmit csinálhattam, amit szeretek. Csak most néztem fel, hogy végeztem, és ahogy összetalálkozott a tekintetem XY-nal, hirtelen elszégyelltem magam. Úgy belemerültem a teendőimbe, hogy fel sem néztem. Szerencsére megnyugtatott, hogy látta, mennyire elvagyok ezzel, és nem akart zavarni." Ezzel máris értelmesen van letudva a "nem történt semmi" rész. Megmagyaráztad, hogy MIÉRT nem történt semmi említésre méltó. Ez pedig fontos. Ha ugyanis nem magyarázod meg, az a rész egyszerűen csak átugrott lesz, kihagyott, egy üres lyuk, ami hiányérzetet szül, és a kérdést: miért nem történt semmi? Miért nincs írva semmi arról, hogy mi történt? Nem hiszem el, hogy két órán át nem történt semmi, valaminek történnie kellett, ez így logikátlan!
Az ilyen átugrásokat egy reális, logikus, "nem történt semmi említésre méltó" jelzésű magyarázattal érdemes köríteni. Többnyire pillanatok alatt elszállt az idő, legyen szó órákról, napokról, hetekről. Ha valami lefoglal, még a hónapok is csak úgy repülnek, hisz van mivel foglalkoznod. Ám ebben az elröppent időben is történt valami, csináltál valamit, és igenis, számít az, hogy mi történt, akkor is, ha nem izgalmas. Arról nem is beszélve, hogy ennek röpke leírása megint csak jó kis körítés, amivel növelheted az írásod tartalmát.
Tartalmasság
Fontos, hogy az írásod több szempontból is tartalmas legyen. Mind írás tekintetében, vagyis mondatszerkezetekben és szóhasználatban legyen tartalmas, mind történetvezetésben. Úgy értem... történjenek dolgok! Ha nincs ötleted, inkább ne írj, de ne teljen el azzal egy fejezet, pláne egy blogindító fejezet, hogy elmentem a suliba, nem történt semmi, vége lett az óráknak, délután hazajöttem, megint nem történt semmi. Aztán kérdezgeted, hogy jó-e a blogod, és várod az olvasókat. Megterveztük a történet menetét, megbeszéltük, hogy van ok-okozat és honnan-hova, úgyhogy a bejegyzéseid mindegyikébe tegyél valami történést, vagy ha épp nem történik semmi, annak is legyen magyarázata. Mint amikor Harry Potter a második könyv elején egy levelet sem kapott a barátaitól. Azért nem kapott, mert Dobby ellopta őket. Nem történik épp semmi a fejezetedben? Szóljon erről az epizód: miért is nem történik semmi? Ez így túl unalmas, valami történjen, valamit csinálni kellene. Meglehet, hogy ez veszi rá a főhőst arra, hogy lépjen. De. Ez esetben a folytatásban igenis, lépjen a főhős.
Ugyanígy, a leírásaid is legyenek tartalmasak, szép, kerek mondatok, akár mondatonként is szépen átvezetve egymásba. Egy történetet mesélsz, és nem tényeket közölsz ugyebár. Írd le nyugodtan hosszan a dolgot, minimum 1000 szó, de az csak az abszolút kezdőknek követelmény.
Vágást a megfelelő helyre!
A fejezetnek egyszer vége szakad, s érdemes jól befejezni. A vágás, vagyis az egyik fejezet vége és következő eleje legyen mindig úgy elhelyezve, hogy egyrészt lezárás legyen, másrészt, valami újat kezdjen el, de legalábbis folytatást várjon az olvasód, hisz a következő fejezetben többet tudhat meg erről. Lehet ez akár egy konkrét párbeszéd közepe is, amennyiben a fejezet utolsó mondatával valaki megvilágosodik, és közli, hogy "Tudom már! Ez meg az!" A következő fejezetet pedig kezdheted úgy, hogy a másik rákérdez, a megvilágosodott szereplő pedig kifejti, mire is gondolt. Egy-egy ilyen jó fejezetvágás letehetetlenné varázsolhat egy-egy jó könyvet is. A lényeg, hogy olyan mondattal zárd le, amely érdekessé teszi a folytatást, a maga módján mégis lezárt lesz a fejezeted tőle. Az említett példámban maga a tény, hogy a karakter hirtelen megtalálja a megoldást, amit addig kerestek, egyfajta pontot tesz a mondat végére, lezárttá teszi az epizódot akkor is, ha valójában épp elindítottad ezzel a mondattal a következőt.
Az írás magas szintje
Van egy szintje az írásnak, ha már az eddigiek jól mennek, ám ezt gyakorolhatod akkor is, ha a történetvezetést vagy a történet tervezését tanulod épp. Ezek ugyanis már olyasmik, amikkel olvasmányossá és széppé teheted a fogalmazásaidat, és ilyesmi. Ez a szint már-már költészet.
Szóismétlések mellőzése
Unalmas és egysíkú marad az írásod, ha folyton ugyanazokat a szavakat használod. Figyelj rá, hogy zavaró közelségben ne maradjon két azonos szó, az egyiket legalább fogalmazd át! Ez alól egyetlen kivétel a nyomatékosítás, ahol pont emiatt ismételgeted a szót, nyomatékot adva ezzel neki.
Hasonlatok, metaforák használata
Ha ezeket használod, ráadásul kreatívan és ötletesen, feldobhatod vele a leírásaidat. Adott helyzetben sokkal könnyebb már a klasszikus, szólásmondásos hasonlatokkal leírni egy-egy jelenetet (pl. csak nézett rám, mint borjú az új kapura), de feltalálhatsz sajátos, jópofa képeket is (pl. a mély csöndben megszólalt a mobiltelefonom, mert elfelejtetem kikapcsolni. Úgy éreztem, mintha ezer mentő riasztózna a táskámból épp!)
Természetesen tartsd észben, hogy a kevesebb néha több, nem szabad túlzásba esni!
Megszemélyesítés
Az egyik kedvenc költői eszközöm a megszemélyesítés. Legyen szó a nyári hajnalról az Omnia reklámban, aki bebújik melléd a takaró alá (valami gyönyörű az a szöveg, máig nagy kedvencem), vagy egyszerűen csak a mobiltelefonról, amely rezgőre volt állítva, ezért épp táncra kelt az asztalon, vészesen keringőzve annak széle felé, mintha tátongó szakadékba akarna forogni. Ezzel olyan elképesztően gyönyörű írásokat lehet alkotni, hogy azt elmondani nem lehet! Az élettelen tárgyaktól kezdve a fogalmakon át, bármit is személyesítesz meg, lehetőségek már-már végtelen tárháza nyílik előtted arra, hogy roppant érzékletesen fogalmazhasd meg az adott eseményeket.
Karakteralkotás, jellemfejődés, konfliktus
Egy roppant fontos része az írásnak a karakteralkotás, ami leginkább a jellemfejlődés megalapozása, és a konfliktusra is épül. Haladjunk tehát sorban.
Konfliktus
Lényegében ez viszi előre a történetet. Mindig van konfliktus, ezt irodalomórán is tanítják, ez a történetnek a legfontosabb eleme. Konfliktus nélkül a szereplők csak tengenének-lengenének, és nem történne semmi. Így tehát, amikor a történet lényegét kitalálod, mindig kell valami konfliktus, ami miatt számít maga a sztori. Az, hogy változással kezdődik, egy része csak, egy indulás, de ez a változás szokta elhozni magát a konfliktust. De mi is az a konfliktus? Nézzünk egy példát, egy kis Disney-stílusban.
- Jégvarázs: Remélem, mostanra mindenki látta, de ha nem, akkor legalább a trailer alapján sejti a lényeget: az egyik konfliktus helyzet pont az, ami a változást hozza el. Elsa és Anna játszanak, Elsa véletlenül eltalálja Annát, és bár megoldják a helyzetet, ehhez változtatni is kell mindenen. Annának módosítják az emlékeit, elfelejti, hogy Elsának varázsereje van, a szülők bezárkóznak a kastélyba, a gyerekek külön szobákat kapnak, és nem játszanak együtt. A másik hasonló változás a szülők halála, amikor megszűnik a támogatás, a problémás lánynak egyedül kell boldogulnia. Ám ezek csak elvezetnek a történet lényegéig, amivel kezdődik a film trailere is: Elsa nem bírja tovább, kiderül a képessége, ő pedig elmenekül, és befagy az egész környék. Itt kezdődik a történet lényege igazán: Anna elindul, hogy megkeresse a nővérét, és megoldja a problémát. Ez tehát a fő konfliktus, amit a karakterek jelleme, s az előzményekben előforduló váratlan helyzetek támogatnak.
- Aranyhaj: Az "alapozó konfliktusok" itt is egyértelműek: a királynő betegsége miatt leszedik a virágot, ami fiatalította az éneklő banyát. Emiatt, és a levágott-tincs-hatástalansága miatt, az öreg elrabolja a kislányt, és bezárva neveli, nem éppen szerető anyaként. Szintén előzmény-konfliktus Flynn folytonos lopkodása, és hogy üldözik őt, mert ellopta a királylány koronáját. A fő konfliktus viszont nem más, mint az, hogy az események folytatásaként végül is Flynn kíséri el Aranyhajat a lámpások megnézésére. Itt "kezdődik" a történet fő lényege, amikor Aranyhaj végre kimozdul a toronyból, és rájön, hogy a világ valóban egész más, mint amilyennek a nyanya leírta.
- Szépség és a Szörnyeteg: Hogy legyen egy régebbi példa is. :) A történet egyik fő konfliktusa ugyebár, hogy a Szörnyeteg a lány apja helyett Belle-t tartja fogva a kastélyban, ennek előzmény-konfliktusai a rút öreg néni, aki tündérként elátkozza a szívtelen férfit, Belle apja, aki el akarta vinni eladni a találmányát, de eltévedt, és a Szörnyeteg kastélyába menekült, s bár előzőleg történik, de a történetben később fontos konfliktus az, amikor Belle visszautasítja Gaston lánykérését. Persze, a lány rabsága inkább csupán változást hozó konfliktus, a baj ott kezdődik, amikor a lánynak haza kell mennie az apjáért.
Konfliktus-típusok
Többféle konfliktus is van, ezáltal pedig a lehetőségek tárháza szinte végtelen. Felsorolok néhányat, s példákat is igyekszem hozni rá:
- Karakterek személyiségéből fakadó: Jó példa erre Anna és Hans, Belle és Gaston, Aranyhaj és Flynn. Nem jönnek ki egymással, sőt, roppant mód ellentétes jellemek, ebből pedig hol vicces, hol érdekes, hol konfliktusos helyzet alakul. Például, amikor Flynn beviszi Aranyhajat a kocsmába, a sok rossz arcú ember közé, de egészen más sül ki abból, amit tervezett, vagy épp Gaston, aki nem képes túllépni azon, hogy az okos és szép Belle kikosarazta, és a maga módján próbálja meg elnyerni a lány szívét.
- Karakterek belső konfliktusa: Elsa és Csingiling kiváló példák erre. Elsa fél, mert szereti a húgát, és nem akarja bántani, pedig valójában ez a belső félelem az, ami lassanként átveszi az irányítást a képessége fölött, és elűzi a kastélyból. A lány tele van kétségekkel, bezárkózott, s érezhető, hogy nem vágyik annyira a magányra, mint ahogy állítja, de így legalább nem fogja bántani a húgát. Csingiling pedig szeretne valami nagyszerűt alkotni, olyan "menő dolgokat", mint a többi tündér, s Elsához hasonlóan elutasítja a kivételes képességét. Időre van szükségük, hogy rájöjjenek, kik is ők valójában, és milyen nagyszerű képességgel rendelkeznek.
- Érdek-konfliktus: Azon problémás helyzetek, amik azért alakulnak úgy ahogy, mert valakinek (többnyire a főgonosznak) más áll az érdekében, mint a többieknek. Ide tartozik az, amikor Zordon megöli Mufasát és elkergeti Simbát, hogy ő lehessen a király, vagy épp, amikor Gaston elintézi, hogy titulálják bolondnak Belle apját, hogy a lány hozzámenjen. Lényegében bármelyik főgonosz felsorolható ide, hisz nekik az a "dolguk", hogy saját érdekeikre figyelve akadályozzák a főhősöket.
- Véletlen-konfliktus: Megesik, hogy valami véletlenül úgy alakul, hogy problémás legyen a helyzet. Bármiféle baleset ide tartozik, például az, amikor Elsa gyerekként eltalálja Annát egy jégdarabbal, vagy amikor a szüleik hajója elsüllyed a viharban. Ezek amolyan írói húzások arra, hogy konfliktus történjen, erről egyik karakter sem tehet igazán.
Jellemek
Mint mondtam, a jellemek roppant fontosak, a konfliktusokkal mindenképpen össze kell dolgozniuk. Az ellentétes személyiségekhez és a belső konfliktusokhoz is jól megtervezett jellemek kellenek, hisz hová lenne a sztori, ha a vén nőszemély annyira szívén viselte volna a beteg királynő sorsát, hogy ő maga viszi el a virágot neki, vagy ha Elsa nem bizonytalanodik el, s nem kezdi el a félelme lassanként maga alá gyűrni? Mi lett volna, ha Gaston nem egy beképzelt bunkó, hanem kedves, odaadó, barátságos fickó, aki vagy tényleg megtetszik Belle-nek, vagy ha nem, akkor is roppant megértően nekiáll másik lányt keresni? Ugye, hogy nem lenne semmi?
Emellett pedig roppant fontos az is, hogy a jellemek sosem tökéletesek. Mindenkinek kell valami stikli, valami tökéletlenség, egy rossz tulajdonság, amitől érdekes lesz maga a figura is, és az olvasók azonosulni tudnak vele. Abban nincs semmi érdekes, ha valaki tökéletes, semmilyen jellemhibája nincs, esetleg gazdag is és bármit megkap a gazdag szüleitől, akik viszont nem hanyagolják el, hanem foglalkoznak vele, figyelnek rá, szeretik, stb. Az élet nem tökéletes, mindennek és mindenkinek van előnye és hátránya, egy-egy karaktert pedig pont a hátrány tesz érdekessé! Én például, ha legyőzhetetlen karaktert látok, mindig azon töröm a fejem, hogy vajon, merre lehet a gyenge pontja? Vajon hol van az az apró pont, amit ha megpöckölök, összedől minden, mint valami kártyavár? Hol az Achilles-sarok?
Ezzel nagyon sokat segítettél! :) Köszönöm! :D
VálaszTörlésSzívesen, valamikor még írok hozzá, csak hosszú a téma.. :)
TörlésEz valami eszméletlenül jó. Végre egy értelmes blog! Köszönöm az élményt!
VálaszTörlésNagyon szépen köszönöm, és szívesen! :) Mindig jó látni, hogy örülnek a művemnek, akámiről is szóljon! :D
TörlésKÖSZÖNÖM!
VálaszTörlésVégre valaki aki értelmesen látja, és még segíteni is akar.
Én speciel, mikor már a 1000000. hibáktól hemzsegő blogot vagy történetet olvasom, akkor már egyszerűen életkedvem sincs szólni az illetőnek, hogy nem jól csinálja azt amit csinál.
Az írásodból már nagyon szimpatikus vagy.:) Megkérdezhetem, hogy hány éves vagy?
xx
Jómagam is ezért döntöttem úgy, hogy írok egységes tanácsadást, ezt így bárki (ti is) megoszthatjátok bármikor azzal, aki tanácsot kér a hibáktól hemzsegő blogjára. Egyébként további tippek is jöhetnek, mert még nem érzem teljesnek a tartalmat! :)
TörlésKérdésedre válaszolva, idén leszek 30. :) És örülök a szimpátiának ^^
Nagyon hasznos tanácsokkal látod el a blogírókat, és örülök, hogy ilyen szépen összeszedted. Én ugyan nagy részét már tudtam ezeknek, de azért nekem is felnyitotta egy két dologra a szememet, és ötletet adott, hogyan folytassam regényem egy fejezetét. Tehát ezért is köszönöm. :) Valamint nekem is fájt már a szemem, a rengeteg helyesírási hibától, amelyeket egyes helyeken olvastam. Így hát, örömmel linkelem majd be eme cikket, mint ,,véleményt", finoman utalva ezzel az író hiányosságaira.
VálaszTörlésEz a mondat különösen tetszett, megmosolyogtatott; ,,A "Kovács Jutka, különleges angyallány varázslatosan mesés élete" címre ránézni is fáj, nemhogy a kifejezéseket végigolvasni. " :)
Ui.: Elnézést a tegezésért, így valamelyest közvetlenebben tudtam írni. =)
Üdv.: Saeco.
A tegezést szinte megkövetelem ;) Bárkitől ;)
TörlésÖrülök, hogy neked is nyújtott segítséget az írásom, mindig jó érzés az ilyet olvasni, olyan ez, mint a kemény munka gyümölcse. ^^ Az pedig külön öröm nekem, ha terjeszted az igét, remélhetőleg így egyre több jó bloggal fogok én is találkozni. ^^ Egyébként néha még mindig jutnak eszembe olyan ötletek, amivel bővíthetném, vagy futok bele ilyen-olyan blogokon olyan (már természetesen magasabb szintű) "hibákba", amik legfeljebb már csak apró zavaró tényezők (mint a szóismétlés), de én magam nem feltétlenül gondoltam még rá, hogy ilyen is akad a világon :)
A címre pedig még mindig fáj ránézni :D
Köszönöm*-* sokat segítettél és mint kezdő blogos meg adtad az alaptörvényeket számomra:)
VálaszTörlésNekem rengeteget segített, hogy elolvastam, bár én már nagyon rég óta írok, így volt már olyan dolog amivel képben voltam.:) De azért jó volt, hogy valaki felnyitotta a szemem, hogy "hékás, erre is figyelj!" Szóval köszönöm, egy élmény volt olvasni.:) Mosz szívesen kérnélek meg, hogy írj egy rövidke (vagy nem rövid) véleményt a blogomról, de nem akarok reklámozni:)
VálaszTörlésTovábbi szép napot!
Ha lesz egy kis időm rá, akkor majd bevezetem a véleményírásosdit is, de jelenleg túl sok lenne igazából ^^' Még a novellapályázattal is adós vagyok :S
TörlésSzia!
VálaszTörlésMindig kinyomtatom a tanácsaidat. Már nem tudom, honnan hallottam, de: ,,Ami jó az jó". Erre a blogra, pont ez a jellemző. Még ma elkezdem a blogom és beizzítom a nyomtatót. Csak annyit írok még a végén:
Köszönöm!
Szia, nagyon szívesen! :) Remélem, tényleg mindenkinek sokat segít, én akkor is büszke vagyok, ha látom azok írásait, és a jó kritikákat azok írásairól, akik tőlem, vagy az én tanácsaimból tanultak sokat. ^^
TörlésNincs is nagyobb büszkeség szerintem, mint ha megkapom személyre szólóan dedikálva egy "tanítványom" könyvét, amit kiadtak. Nagyobb büszkeség ez, mint a saját könyv :)
Üdv! Egy másik bétámmal, de ma elkezdtem megírni ez alapján a történetemet. Már lassan kész az első fejezet, aztán formázgatom. Eddig sose csináltam ezt, mindig csak megírtam és kiraktam. Most más lesz hála neked!
VálaszTörlésÖrülök, hogy segíthettem! :)
TörlésSokszor megvan a "csak megírtam, aztán elküldtem" előnye is, és gyakorlattal már könnyen kihozható belőle egy olyan sztori, amely úgy néz ki, mintha már rég megtervezted volna előre, hogy mi fog történni. Jelenleg ezt a történetet én is komolyabb tervezés nélkül kezdtem el írni, és csak nagyon fő vonalakban van meg, hogy mit is szeretnék belevinni, többnyire azért, mert az olvasók reakcióinak megfelelően szeretném alakítani a történetet, és sokszor néztem már nagyot, hogy "jé, ez mennyire összepasszol azzal, amit előtte megírtam!" Ám korábban, kevesebb gyakorlattal azért én is éreztem, hogy lehet, hogy jobban át kellett volna gondolni a sztorit, és nem csak úgy belevágni mindenbe, úgyhogy azt a történetet el is vetettem úgymond. Jelenleg a fejemben már tervezek egy olyan történetet, aminek előre ki akarom találni a részleteit és a történetmenetét, és majd egyszer leülök megírni a pontos párbeszédeket, de addig csak a vázlatozás marad, hogy minden részlet és pillanat a helyére kerüljön szépen. :)
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésSzia!
VálaszTörlésEgyszerűen fantasztikus, hogy mennyire érthetően leírtad a lényeget. :) Köszönöm. Volt néhány dolog, amit már úgy éreztem valahol, hogy szükségesek meg ösztönből is jöttek, de ezek a tanácsok erősítették ezeket, meg persze sok újat is megmutattak. Hálás vagyok. ^^