Egész úton hazafelé...

Az ebédet követően Pannával és Ádámmal együtt indulunk kifelé, ám szemem sarkából látom, hogy Fagy is elég szorosan jön mögöttünk. Panna is észreveszi ezt, mert megszólítja Ádámot, elkapva karját, és mutatni akar neki valamit. Cseppet sem feltűnő, de épp elég arra, hogy mire észbe kapok, Jegesmaci már mellettem álljon, és némaságával jelezze: kész hazakísérni engem. Ádám még visszanéz rám, s bár nem örül, int nekem egyet, úgyhogy visszaintegetek, majd a jeges tekintettel farkasszemet nézve sóhajtok. Biccentek egyet, jelezve, hogy mehetünk, majd irányba fordulok, és néma testőröm mellett lépek ki az iskola kapuján, gyakorlatilag a leesett állú Három Grácia orra előtt. Igyekszem emelt fővel, és széles mosollyal távozni, mint aki már roppant mód várja, hogy kettesben maradhasson álmai jégcsapjával, hátha megpukkad a... Nyuszómuszó. Meg a két picipocok is. Csak azzal nem számoltunk, hogy ez az akció sokaknak fel fog tűnni.

Vihar előtti csend

A nap utolsó órája is véget ér lassan. Persze, felesleges részletezni, mert egy-két apróságon kívül említésre sem méltó, az apróság meg mindig legfeljebb olyasmi, mint az, hogy épp Veronika felelt szóban, és belebakizott. Jó-jó, nevettem én is, meg mindenki, de lássuk be, ez nem akkora nagy szám, ahogy a többi hasonló apróság sem az. Úgyhogy nem is részletezem.
Ezt követően természetesen az ebéd vár, a menzán, ahová nem csak a diákok járnak, hanem felnőttek is. Tekintve, hogy ez a város egyetlen menzája, ez nem is meglepő. Persze, van még ezen kívül néhány étterem és kávézó, ahol esténként összeülnek az emberek, de értelemszerűen olcsóbb a menzán ebédelni, sok egyéb étkezde nyitva sincsen ebédidőben. Itt meg amúgy is jól főznek, annak ellenére, hogy egy menza.

Farkas-koma

Fagy a következő szünetben sem tágít mellőlem, amikor visszaindulunk a mi termünkbe. Nem mintha szükség lenne rá, úgy tűnik, a kiskirálynő nagyon megijedt ettől a fenyegetéstől, és egyelőre nem próbál meg fellépni ellenem. Én persze, végig a földet fixírozom, elvégre eléggé zavaró, hogy bár némán és már-már észrevehetetlenül, de mégis csak ott masírozik mellettem Endre. Liliék mintha le is maradtak volna mögöttünk, amitől még inkább úgy érzem magam, mint valami randi kellős közepén, amire eszem ágában sem volt elmenni, csak valahogy belepottyantam.
Valahol szerencsémre, valahol szerencsétlenségemre, Veronika csak nem bírja ki, és előreszalad, hogy ismét ráakaszkodjon a mellettem sétálóra, s ezzel némileg elvonja a figyelmét. A nyafogás viszont eléggé taszít most is, így úgy döntök, kihasználom az alkalmat, s lépéseimet megszaporázva próbálok időben eltávolodni a párostól, visszapillantva kissé, hogy vajon Fagy észreveszi-e. Figyelmetlenségemnek pedig hamar megérkezik a böjtje, ugyanis koppanok valakin, a két kéz azonnal el is kap.

Jégszív

A következő szünetben összeszedem a holmimat, hogy átmenjek egy másik terembe. Nyelvórák következnek, mert bár a technikát messzire elkerülik ennek a városkának a lakói, de az idegen nyelv ismeretét roppant fontosnak tartják. Természetesen két nyelvből lehetett választani, én pedig eddig is angolt tanultam, ezért egyértelmű volt, hol leszek. Ádám viszont nem jön velem a nyelvórára, szemben Robival és Lilivel. Ez a terem kicsi, és az unokatestvérek mögötti pad épp üres, úgyhogy oda le, s mérget mernék volna venni rá, hogy nem igazán akad padtársam majd. Abban csak reménykedhetek, hogy az órai páros munkát nem Veronikával kell átvészelnem, de épp felkészülök a legrosszabbra, amikor megmozdul a mellettem lévő szék. Felnéztek, hogy megtudjam, ki döntött úgy, hogy padtársam lesz a nyelvórákon, és tátva marad a szám. Nem csak nekem, hanem a két előttem ülőnek is, akik épp hátra fordultak hozzám beszélgetni, ám kis csapatunkra néma csönd telepszik, ahogy leesett állal nézzük végig Endre, becenevén Fagy helyfoglalását a szomszédságomban. Egy szót sem szól, még csak rám sem néz, se kérdés, se óhaj-sóhaj. Mintha csak közölt volna egy tényt, miszerint itt fog ülni akkor is, ha megpukkadok bele.

Változás...

Már óra közben is furcsa hangra leszek figyelmes... valami bugyogás, vagy inkább... gyomorkorgás? Az előttem lévő répavörös üstökre meredve figyelek. Igen, határozottan onnan jön. Elfelejtett volna tízóraizni a nagyszünetben? Egy kicsit zavaró.
Valahogy azért csak kibírom, amíg kicsöngetnek. Ádám után fordulok, aki hirtelen felpattan mellőlem ismét, aztán kifelé indul nagy lendülettel.
- Hé... - szólok utána, de megnyugtató mosollyal válaszol.
- Ez most sürgős!
Enyhe pirulásából nem nehéz rájönni, hová is igyekszik. Hát igen, a király is egyedül jár oda, csak a lányok mászkálnak kettesben. Kivéve engem, én egyedül is elvagyok arrafelé.

Ádám Bátyám...

Ádám végigduzzogja az órát, én legalábbis így értelmezem, hogy hiába keresem a tekintetét szemem sarkából, még csak felém sem néz. Mérgesnek tűnik, de nem értem, mire. Rám? Talán az a baj, hogy beszéltem a szőkével? Féltékenynek tűnik, de ez olyan abszurd, még csak most találkoztunk, ma reggel!
Sóhajtok egyet, és megpróbálok inkább az órára figyelni. Na, nem mintha menne, gondolataim folyton visszavándorolnak a problémára.
Nagyon remélem, hogy nem zúgott belém a srác. Aranyos, meg minden, de egy kicsit gyorsnak érzem a dolgot, ráadásul... hát, lehet, hogy gonosznak tűnik, de jelen pillanatban nem igazán tudnék többet elképzelni köztünk barátságnál. Persze, ha jobban megismerem, lehet, hogy más lesz a véleményem róla, de most inkább egy.. haver, egy pótbátyus, vagy pótöcsi, attól függ, melyikünk az idősebb, akivel majd jókat lehet szórakozni, de semmi több. Persze, mindig jobban kijöttem a fiúkkal, mint a lányokkal, csak épp elég hamar megtapasztaltam azt, hogy a túloldalról többet akarnak. Emiatt pedig gyakran megromlott a kapcsolatunk, ezt pedig valahogy nem szeretném.

Szőke Herceg

Szerencsére osztálytársaim hamar megértették, hogy ha mindenki egyszerre támad le, az engem csak összezavar, és így semmit nem tudhatnak meg rólam, úgyhogy a tündéri Lili indul újra pörgésnek körülöttem a következő szünetben, ezúttal egy srácot is magával húzva.
- Szia, Anita! Ő itt Robi, az unokatestvérem!
A lány láthatóan nagyon lelkes, ám érdekelne, hogy tényleg nekem örül ennyire, vagy mindennek, ami csak létezik? Ám persze, ezen sokáig filozofálhatnék, s mivel egyszer úgyis kiderül, így inkább köszönök Robinak, akire felnézve kicsit le is esik az állam. Mármint... figyeltem órán, hisz az órák itt is épp olyan unalmasak, mint otthon, de sosem gondoltam volna, hogy máris bemutatnak neki.
A srác ugyanis olyan tipikus szőke herceg, mintha épp egy tündérmeséből lépett volna elő, és Lili padtársa is. Abból ítélve, ahogy Lili viselkedett, először azt hittem, hogy együtt vannak, de így, hogy unokatestvéreként mutatta be, gyanítom, hogy ez a szoros kapcsolat hátterében az áll, hogy mindkettő egyke, ezért együtt nőttek fel. Vajon jó emberismerő vagyok?