Tündérforrás

Reggel meglepő módon könnyedén mászok ki az ágyból. Pedig nem szeretek korán kelni, most mégis könnyűnek érzem magam. Rémlik valami, egy álom, amelyben valakivel együtt feküdtünk a tó partján a mezőn, és néztük a csillagokat. Kellemes érzés volt vele lenni, mintha egy hiányzó felemet kaptam volna vissza. Enyhe hiányérzet fog el, de megrázom magam inkább. Most jobb lenne a valódi életre koncentrálni, épp elég ez a sok új dolog körülöttem.
Mire lemegyek a konyhába, anya már összepakolta a szendvicseket és a termoszt, gyakorlatilag csak fel kell kapnom a hátizsákomat, és elindulni a többiekhez.

Személyes üzenet Galaxinától :)

Sziasztok!

Bár az tóbbi időben nem sok időm volt írni, jelentem, most végre elkezdtem pótolni a dolgokat egy kicsit! Sajnos, az írás nem fog folyamatosan menni, de attól még nem felejtettem el a történetet és az olvasókat! :) Folytatásért nézd meg a teljes bejegyzést ;)

Galaxina

Farkasveszély!

- Áááá! - hallom az ijesztően fájdalmas kiáltását annak a gyönyörű hangnak, amit évekig tudnék hallgatni, ha lágyan a fülembe suttog. Valaki bántja a drágát, és még az időzítése is pocsék, ajkaink majdnem összeforrtak egy forró csókban, ez a személy pedig pofátlanul betolakodott a magánszféránkba, azt hiszem, megérdemel egy pofont. Fordulok is felé, és lendítem a kezem, de kiváló reflexekkel kapja el a csuklómat szabad kezével. A másikkal vörös angyalom fülét húzza, hogy szegénykém egészen belegörnyed.
- Szívesen, Cicus! - néz rám haragos tekintettel Farkas-komám, én pedig nem értem, mi baja van. Mióta avatkozik bele az életembe?
- Mintha szívességet tettél volna! Nem érzed úgy, hogy egy kicsit túl messzire mentél? Engedd el! - ripakodok rá, a fenébe is, ki tudnám kaparni a szemét!
- Én mentem túl messzire? - néz rám meglepetten, aztán elsötétülő tekintettel fordul Bence felé, csavarint egyet a csuklómon, és elengedi, én pedig a fájdalomtól könnybe lábadó szemekkel ordítok rá.
- Teljesen megőrültél?

Bájkeverés...

- Ezt hogy csináltad? - fordul meg a széken előttem Ákos, s mivel a válasz sokakat érdekel, Panna, Ádám, Robi, Lili, Fagy, és még néhány érdeklődő diák rögtön körém tobzódik. Rita épp a büfébe ment le, de mindenkit meglepett az óra elején. A tanár ugyanis őt szólította fel, és valószínűleg az előző beszélgetésből merített erőt ahhoz, hogy meg merjen szólalni. Persze, sokat nézett rám, úgyhogy támogató-bíztató tekintettel, kíváncsian vártam, hogy mit fog mondani, ez pedig megnyugtatta. A pillantásokat viszont mindenki észrevette.
- Egyszerű... - vontam vállat - figyeltem rá, és az igényeire. Persze, egy kicsit rá is segítettem...
- Ezt nem értem... - rázza meg a fejét Panna. - Én mindig figyelek rá, de mégsem beszél.
- Azért, mert nem várod ki, amíg megszólal. Körülbelül a szükséges idő felénél szólalsz meg, és elkezdesz beszélni, belé fojtva a szót ezzel. Pedig ha kivárnád, míg végre megszólal, és eldöntendő kérdések helyett megválaszolandót tennél fel, veled is ilyen kommunikatív lenne.

Fekete nyuszi

- Szia, Anita! - csendül fel Panna hangja a következő szünetben, nem sokkal csengetés után, miközben egy furcsa lánykát húz maga után a kezénél fogva.
- Tudod, ez a lány itt Rita. Egy kicsit félénk, ezért nem mert még ide jönni, viszont képzeld, amikor kiderült, hogy új osztálytársunk lesz, épp beteg volt, ezért kimaradt minden hírből, utána pedig nem mert kérdezni. Szóval mi lenne, ha most mesélnél neki egy kicsit magadról? - kacsint rám, én pedig sietve végigmérem az elém rángatott lányt.
Az egyenruha alatt ugyan, kevésbé látszik, hogy ki miképpen öltözködik, de azért ennek a lánynak a tartása is elárulja, hogy nem egy beszédes fajta. Tényleg félénk, de emellett nagyon aranyos is. Az a fajta, akit látva rögtön kicsit szárnyaim alá venném, hogy segítsek önbizalmat önteni belé, úgyhogy egy széles mosollyal nyitok.
- Szia, Rita, örülök, hogy megismerhettelek! Gyere, ülj le! - s Ádám helyét kínálom fel neki, ő ugyanis épp kiment a büfébe.

A balhé

Nem igazán tudok figyelni az órán. Az egyik pillanatban még romantikus gondolataim vannak, Bencével a középpontban, a másikban pedig behúzok neki egy nagyot képzeletben, remélve, hogy ettől békén hagy. Egyszerűen idegesít. Idegesít, hogy úgy érzem, a gyomrom összeszorul, és pillangókkal telítődik, ha rá gondolok, pontosabban arra, hogy a közelemben van, vagy egyáltalán rám néz. Én nem ez a típusú lány vagyok. Ezért zavart a fiúk ugrabugrálása is, nem akarok szerelmi szálat az életembe, legalábbis most nem. Vagy ha mégis, akkor az semmiképp se legyen cukormázas és szivárványokkal átitatott csöpögés, mert azoktól hányingert kapok. Igen, totál kedves dolog Robitól, hogy hozott virágot, meg Fagytól is, hogy utánam hozta, de nem vágyom ilyesmire. Pont ezért zavar Bence. Olyan érzéseket keltett bennem, ami abszolút nem én vagyok. Egyáltalán nem illik hozzám ez a kislányos, butuska ábrándozás, bár úgy cakkumpakk, ez a hely sem illik hozzám. Ez valahogy... taszító.

A gyöztes

Órán úgy döntöttem, nem hagyom, hogy Veronika nyerjen. Egyszerűen nem ér annyit, hogy hagyjam neki a dolgot, ez pedig azt jelenti, hogy Ádámmal azonnal helyre kell hoznom a dolgokat.
Persze, a dolgom nem könnyű, épphogy kicsöngetnek, és Ádám már ugrik is, hogy minél hamarabb minél messzebb kerüljön tőlem. Én viszont már felkészülten pattanok utána, nem foglalkozva az uzsonnával. Majdcsak kibírok még egy órát.
Sajnos, úgy tűnik, Ádám még így is egy lépéssel előttem jár, épp bekanyarodik az egyik sarkon, én pedig fordulnék utána, amikor majdnem nekimegyek valakinek, és leesik az állam.